Puzsér szerint helyes lenne katonákat küldeni Ukrajnába

A publicista úgy véli, csak az a kérdés: hol van a többi európai ország hasonló nyilatkozata.

Puzsér Róbert meglepő kijelentéseket tett az Önkényes Mérvadó legfrissebb adásában, ahol többek között Macron nyilatkozatáról is szó esett.

 

NATO utáni védelmi startégia

Én nem látom be, miért lenne meggondolatlanság egy NATO utáni védelmi stratégiát körvonalazni, akkor, amikor Trump a NATO-ból való kilépéssel fenyegeti a nyugati civilizációt” – fogalmazott Puzsér Róbert a témában. Hozzátette: mindez pedig 1945 óta meg nem valósuló helyzetet idézne Európának.

Macron nem a NATO nevében nyilatkozott, nem azt mondta, hogy a NATO-nak be kell szállni a háborúba, 

hanem, hogy a Nyugatnak valamilyen formában be kell szállnia. 

Az, hogyha Franciaország köt egy külön katonai egyezményt Lengyelországgal, és ilyen körülmények között szállnak be az ukrán háborúba vagy akárcsak védelmezik Lengyelországot Oroszországgal szemben, az nem NATO-hadművelet. Nem gondolom, hogy ez meggondolatlanság lenne” – magyarázta Puzsér.

Európának a saját lábára kell állnia

Puzsér úgy véli: Európának valamilyen módon a saját lábára kell állni, és kezébe kell vennie a saját védelmét. „Arra, ahogyan Trump a NATO feloszlatásával fenyegeti a nyugati szövetségeseket, illetve, ahogyan az Ukrajnának adott segítség felmondásával fenyegeti Kijevet, Európának valahogyan reagálnia kell. 

Számomra nem az a meggondolatlanság, hogy Macron ezt a nyilatkozatot tette, hanem, hogy hol van Olaszország, Németország vagy Spanyolország hasonló nyilatkozata?

– tette fel a kérdést.

Puzsér szerint ezeknek az országoknak szintén síkra kellene szállniuk Európa megvédelmezése mentén, „mert ha Trump feladja az Európa-erődöt, akkor ott egy hatalmi vákuum fog képződni, amit Európának kell kitölteni, más lehetőség nincs”. A publicista szerint nem szabad hinni Putyinnak, mert a végén könnyen Lengyelországból válhat a következő Ukrajna.