Magyar Péter Polt Péter legfőbb ügyész távozását követeli

„Tegnap felhívott a Központi Nyomozó Ügyészség egyik ügyésze és jelezte, hogy meg kívánnak hallgatni (egyelőre tanúként) egy korrupciós bűncselekmény kapcsán, feljelentés elmulasztása miatt” – írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter, azt követelve: „Polt Péter legfőbb ügyész haladéktalanul távozzon hivatalából”.

Elmondása szerint az őt telefonon felhívó ügyész azt állította, hogy az idézést a múlt hét végén adták postára, de mivel úgy látják, hogy Magyar még nem vette át, tegnap személyesen is próbálták neki kézbesíteni, de nem találták otthon. Magyar rákérdezett, hogy mire a nagy sietség, és másokhoz is küldenek-e ki személyesen ügyészt az idézéssel, ha nem veszi át a postán 3 napon belül, de mint írja, ezekre a kérdésekre nem kapott megnyugtató választ.

„Innen is üzenem Polt Péter legfőbb ügyésznek (volt Fidesz tagnak), hogy legalább a látszatra ügyeljen. Továbbá felszólítom, hogy azonnali hatállyal távozzon hivatalából, de mielőtt ezt megtenné, mentse fel azon ügyészeket, akik a Völner-Scahdl (és mások?) ügyében a nyomozást vezették.”

Magyar Péter nemrég hirdette meg március 15-re zászlóbontását az Andrássy útra, Talpra, magyar! címmel, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy milyen zászlót bont (bár egyes hírek szerint pártalapításban gondolkodik).