Kunhalmi Bolgár György műsorában döntötte romba az ellenzéki összefogást

***

„Az MSZP társelnöke volt a vendége Bolgár Györgynek a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Kunhalmi Ágnes a szokáshoz híven telesírta a műsort, hogy milyen gonosz a Fidesz és az ellenzék milyen béna volt, hogy nem tudta a maga javára fordítani a kegyelmi ügyet és az azt követő lemondásokat. Elkeseredésében odáig ment, hogy nagyon komoly kirohanást intézett a baloldali ellenzék felé: »Már régen nem számít, hogy 2026-ban tudunk-e többpárti koalíciós kormányt összeállítani; már csak az számít, hogy ki tud nagyobb durvaságot mondani a másikra. […] Azt gondolom, hogy ebből, így, ebben a formában az MSZP kiszáll. Mert ha nincs együttműködés, akkor mi is inkább a saját világunkat fogjuk erősíteni. És ez nagyon nagy szomorúsággal tölt el.«

Nagyon kemény szavak ezek Kunhalmitól. Ezzel gyakorlatilag romba döntötte az eddig sem igazán működőképes ellenzéki összefogást. Sőt a műsorban azt is előre vetítette, hogy pártja más úton indul el a jövőben:

»Azt gondolom, hogy ha ennyire a saját pecsenyéjét sütögeti minden párt, akkor nem lesz más választás, mint hogy az MSZP is azt kérje: ha azt akarják, hogy csökkenjen az EP-ben a fideszes képviselők száma, akkor szavazzanak Tüttő Katára és az MSZP-re.«