Veres Pál. Az utóbbi esztendők nehéz anyagi helyzetében. VOSZ küldöttgyűlés

Veres Pál, Miskolc polgármestere egyértelműsítette, hogy a várost az utóbbi esztendők nehéz anyagi helyzetében az itt működő vállalkozások eredményes működésével együtt járó bevételek segítették ki.

Veres Pál
Fotó: Bujdos Tibor

„A vállalkozások nékül lehetetlen lett volna a működőképesség megtartása – fogalmzatott – Látható, jelentős a város és környéke gazdasági fejlődése.” 

A vármegyeszékhely vezetőe hangsúlyozta azt is, hogy elkészült a város beruházási térképe, amely bemutatja az elkészült fejlesztéseket és a még csak tervasztalon meg lévő elképzeléseket. Százötven kisebb nagyobb pontja van ennek a térképnek.

Biztató gazdasági adatok

Dr. Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója a hazai gazdaságról mondott biztató szavakat a rendelkezésre álló legfrissabb adatok alapján.

Legérdekesebb megállapítása volt, hogy Magyarország, a hazai gazdaság számára 2024. a konszolidáció éve lesz, ősszel már egyértelműen fejlődő iránnyal, 2025-öt pedig már egyértelműen nevezhetjük a fejlődés esztendejének.

Egy 53 tényező alapján összeállított rangsor szerint 2021-ben (erről az esztendőről állnak rendelkezésre mindne tekintetében hiteles adatok) a vármegyében – rorendben – Berente, Tiszaújváros, Miskolc, Szikszó és Tokaj érte el a legnagyobb fejlődést.

Bővülő tanácsadás

Eppel János, a VOSZ elnöke a szervezet stratégiai elképzeléseiről beszélt többek között.

Hangsúlyozta, hogy legfontosabb céljuk, hogy segítsék a tagvállalataik munkáját, fejlődését. Jelezte, hogy az érdekképviseletet még az eddigieknél is alaposabban szeretnék ellátni.

Eppel János
Fotó: Bujdos Tibor

A VOSZ egyik nagy vívmánya a Széchenyi kártya program, amely a jövben is kiemelt helyet foglal el a tevékenységek között. Mindezzel összefüggésben bővíteni szeretnék tanácsadási szolgáltatásaikat. Energetikai, jogi, pénzügyi tanácsadst szeretnének megvalósítani.

VOSZ-irodák nyílnak

Ennek letéteményese lesz minden vármegyében, a vármegye székhelyén a jövőben létrejövő VOSZ-iroda halózat kialakítása – jelentette ki Eppel János. – Ez azt jelenti, hogy Miskolcon is két hónapon belül létrejön egy nyilvános VOSZ-iroda. Igyekszünk a vállalkozások ilyen igényeit lefedni az iroda segítségével.”
Az elnök kiemelte még A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által megálmodott és kialakított VOSZPort alkalmazást, mely kifejezetten azért készült, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások operatív folyamatait segítse. Az alkalmazással többek között a vállaékozó könnyen átláthatja a cége pénzügyi helyzetét, vállalkozásfejlesztési lehetőségeit és értesülhet a hazai- illetve külföldi hírekről, fontos tudnivalókról.

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETIK

origo.hu

Megszökött egy gyilkos Budapesten

origo.hu

Szoboszlai Dominik ezzel a luxusautóval járkál Liverpoolban

metropol.hu

Bajban Szoboszlai, széteshet a Liverpool

mandiner.hu

Szinte azonnal megsemmisült több orosz T-90M harckocsi (VIDEÓ)

mindmegette.hu

11 hiba, amit a rizsfőzés közben elkövethetsz

hirtv.hu

A tábor után a Ferencváros vezérszurkolója is üzent Tordai Bencének

origo.hu

Elképesztő dolog derült ki Putyinról

mindmegette.hu

Ez a 10 legrosszabb magyar étel a külföldiek szerint

lapcentrum.hu

Fizessen elő most hatalmas kedvezménnyel a Mandinerre és wellness-utalványt is nyerhet!

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

ROVATUNKBÓL AJÁNLJUK

További hírek a témában

Tudomány

Történelmi vízszintmérés a Miskolci Egyetemen

Küldetés

Idén is kis- és középvállalkozásokat támogat a KolorFund

Jubileum

Kilencven éves lett a barcikai Ilona néni

Ünnep

Nőnapi éjszakai fürdőzés Szikszón