Miként illeszkedik az olimpikonok sorába Toca?

A februári bejelentés túl nagy meglepetést nem okozott a helyieknek, hiszen a friss politikus korábban is szívesen mutatkozott fideszes szereplők oldalán.

„A miskolciakért, a miskolciaknak rádióztam. Mert a szenvedélyem Miskolc!” – írja bemutatkozásában Tóth-Szántai József. És hogy miként illeszkedik az olimpikonok sorába a rádiós? Hát úgy, hogy a 2019-es választások óta Miskolc is ellenzéki város lett, így be kell vetni a “csodafegyvert”.

Ahogyan azt a Telex is felidézi, Veres Pál, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi igazgatója az ellenzéki pártok polgármesterjelöltjeként több mint 14 százalékponttal előzte meg fideszes kihívóját, a város volt jegyzőjét, Alakszai Zoltánt. Veres újrázna, de még nem állt be minden párt mögé, a DK és az LMP inkább Hegedűs Andrea országgyűlési képviselőt jelölné.

Szegeden is egy helyi médiában ismert személyt indít a Fidesz. Fülöp László korábban a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójában dolgozott szerkesztőként és műsorvezetőként, egy ideig a CNN magyar nyelvű hírmagazinjában is volt műsorvezető. Jelenleg kommunikációs tanácsadóként, és egy cég kommunikációs vezetőjeként dolgozik. Botka 2002 óta minden választást megnyert Szegeden, eddig a legjobban 2010-ben tudta megszorongatni az éppen aktuális kihívója, a fideszes B. Nagy László.

A kormánypárt hasonló taktikát választott Ráckevén is, ahol Szebeni Istvánt jelölték polgármesterjelöltnek. Ő korábban a közmédia híradósa volt, ahonnan egy elejtett káromkodás miatt menesztették 2013-ban.

A teljes cikk a Telex oldalán olvasható.