Macron bejelentette: mégis katonákat kéne küldeni az ukrajnai frontra

„Stratégiai ugrásra” van szükség.

Emmanuel Macron At A Press Conference After The Special EU Summit

Nyitókép: Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images

***

Emmanuel Macron még február végén beszélt arról először, hogy nyugati katonákat is kéne küldeni az ukrán frontraAztán meggondolta magát március elején, majd újabb 180 fokos fordulat után elmondta újra, hogy katonákat kell küldeni a frontra – írta meg a Reuters.

Emmanuel Macron francia elnök kedden Prágában azt mondta az ottani franciáknak, hogy itt az ideje, hogy Ukrajna szövetségesei fellépjenek, és hozzátette, hogy „a mi Európánkban közeledik az a pillanat, amikor helyénvaló lesz, hogy ne legyünk gyávák”.

Macron kijelentette, hogy kitart a megjegyzései mellett, és hogy „stratégiai ugrásra” van szükség.

Megjegyezte, Franciaország és Csehország „jól tudja, hogy a háború visszatért a földünkre [Európába], hogy egyes megállíthatatlanná vált hatalmak nap mint nap kiterjesztik a fenyegetést, hogy megtámadjanak minket, és meg kell majd felelnünk a történelemnek”.