A Herman Ottó Gimnázium egyik ablaka rádőlt egy diákra

A Hahó Miskolc elnevezésű Facebook oldalon kedden kora délután jelent meg a bejegyzés, mely szerint a Herman gimnázium egyik ablaka kidőlt. A Minap.hu információi szerint az ügy kivizsgálása folyamatban van.

A lap munkatársának helyszíni jelentése alapján a gimnázium épületének utcafrontján lévő ablakai épek, illetve egyik sem hiányzik azok közül. Meg nem erősített információink szerint egyébként nem is itt, hanem a Szent István utcai fronton dőlt ki az ablak a délelőtti órákban. Állítólag a kidőlő ablakszárny eltalált egy diákot, aki ugyan nem sérült meg, de elővigyázatosságból hazaküldték. Megtudtuk azt is, az iskola állítólag már többször jelezte az ablakok elkeserítő állapotát a tankerület felé, de mindeddig nem történt semmi.

Érdeklődtek az oktatási intézmény igazgatójánál, aki – mint mondta – nem adhat információt az ügyről. Az iskola első embere a Miskolci Tankerületi Központhoz irányította a szerkesztőséget. Kérdéseiket elküldték a központ igazgatójának, ezt a választ várjuk jelenleg.