„KITERJEDT ÉS SÚLYOS” – ÍGY AKADÁLYOZZÁK A FÜGGETLEN SAJTÓT MAGYARORSZÁGON
Nem válaszolnak a kérdésekre, kizárják a sajtótájékoztatókról az újságírókat vagy fizikailag akadályozzák a mozgásukat – ilyen módszerekkel akadályozzák az állami és önkormányzati szervek a független sajtó munkáját. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kutatással tárta fel a jelenséget.
A probléma évek óta fennáll, a független szerkesztőségek ezért egyre nehezebben tesznek eleget tájékoztatási kötelezettségüknek. Mindez szűkíti a nyilvánosságot és sérti a közvélemény tájékozódáshoz való jogát is – nem véletlen, hogy Magyarország évről-évre hátrébb csúszik a sajtószabadság-ranglistákon.
A TASZ 2018 szeptembere és 2019 októbere között 19 érintett médium (köztük a legnagyobb, legolvasottabb online hírportálok) főszerkesztőivel és újságíróival készített mélyinterjúkat, ezen kívül konkrét példákon és a TASZ ügyvédei által képviselt ügyeken keresztül tárta fel a jelenséget, rögzítette annak megjelenési formáit, gyakoriságát és feltételezhető okait.
Az akadályozás a tudatos ignorálástól az újságírók fizikai távoltartásán át az ellenük alkalmazott erőszakig terjed. A kutatás összesen hét különböző akadályozási formát tárt fel, amelyek különböző mértékben érintik az egyes szerkesztőségeket, de valamelyik mindenképpen hat rájuk. Gyakori a szerkesztőségek vagy azok munkatársainak hiteltelenítése, forrásaik megfélemlítése, a sajtómegkeresések nyílt, diszkriminatív indokkal alátámasztott elutasítása is. Ezzel a közhatalom birtokában lévők olyan környezetet alakítanak ki, amelyben a sajtó csak jelentős korlátok mellett tud eleget tenni a feladatainak.
Az akadályoztatással a szerkesztőségek több módon próbálják felvenni a harcot: több közérdekű adatigénylést nyújtanak be (mivel itt törvényi határidő van a válaszadásra), egyes esetekben jogi eljárásokat is kezdeményeznek az őket akadályozó szervekkel szemben. Ezek azonban nem ellensúlyozzák a hatalom által okozott hátrányokat.
A TASZ jelentése rámutat arra, hogy a sajtószabadság nem csak a legszélsőségesebb, az újságírók életét vagy szabadságát is veszélyeztető kormányzati lépések miatt kerülhet veszélybe. Kevésbé drasztikus eszközök alkalmazása is a nyilvánosság jelentős szűküléséhez vezet: ezek is azt eredményezik, hogy a sajtó és rajtuk keresztül a polgárok nem jutnak (megfelelő) információhoz.
A jelentés teljes szövege alább érhető el.
A TASZ a továbbiakban is azért fog dolgozni, hogy a független sajtót akadályozó tényezők felszámolásra kerüljenek: számos esetben jogi eszközökkel, eljárásokkal lehet fellépni ezért.
Soros!
Csak kibukik a szög a zsákból! Miért lesz valaki “NER” ellenes “ELLENÁLLÓ BAL-LIBERÁLIS” hazafi!
Gyúrcsány!
Tudjuk!
„Meggyőződésem, hogy Gyurcsány Ferenc kivételes képességű és önuralmú államférfi. Olyan, amilyent ritkán mutatott, mutat fel népe, nemzete. Szégyen, hogy szellemileg üres, agresszív demagógiával sokakat meg lehetett téveszteni és ellene fordítani. A magyar jelent és jövőt soha nem Gyurcsányék kockáztatták, veszélyeztették – mindig csak személyi hatalmukért vadul küzdő, hiú ellenfelei. Hiszem, hogy a huszonegyedik század Magyarországának nagy esélye a politika személyiségei közül őhozzá fűződik, ha lesz továbbra is ereje, önuralma, történelmi intelligenciája nemesen tovább küzdeni népéért.
Amikor miniszterelnök lett, Gyurcsány rodeójáról írtam. Igen: mint aki vad mén nyergébe szállt, amely bárhogy dobálja magát, nem képes levetni lovasát. Bíráltam is a miniszterelnököt, hol a kettős állampolgárság ügyében, hol a baloldali médiapolitika színvonala miatt, de mindazok ismeretében, amiről tudok, mindenek felett és mellett föltétlen híve vagyok. Őszintén hiszem, hogy ami jellemzi, az nem a taktikai szintű politikai okosság, hanem valóban: a történelmi intelligencia. A magyar jelennek és jövőnek elsősorban erre van óriási szüksége.
Bodor Pál (Diurnus)”
A présember feleségének kapcsolati válságáról akarok olvasni 😁😂😂🤣
„Klubrádió
Az új elnöknek érdemes volna tisztáznia az apja ellen hozott népbírósági ítélet hátterét – véli a történész professzor
20 órája”
BEINDULT MÁR AZ ÁROKÁSÓ GÉP
Gyíkemberek!
a svéd nato csatlakozást kövérlacibá írja alá?
Békemenet mikor lesz? Maldív út miatt kérdezem hogy időzítsem?
Nem mindegy? Orbán politikai, emberi teljesítményét már úgysem tudjátok meghaladni.
Képtelenek vagytok 8 évet kibírni ellenzékben hátba döfések nélkül, aztán 4-szer egymás után zsinórban
kétharmaddal kormányozni egy NER mellett.
de jól esik hogy a drukkolsz Nekem.
A Nemzeti Együttműködés Programja
“2010. máj. 2. — A győztesnek nem igaza van, hanem feladata . A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, …”
Igen, egy svéd gyufa áráért és azonnal beakaszt a NATO beszállító családnak
„Wallenberg cégek
Astra Zeneca, a világ egyik vezető gyógyszergyártója. (2015-ös bevétele 24,7 milliárd amerikai dollár.)
SEB (Skandinaviska Enskilda Banken), a 2. legjelentősebb kereskedelmi bank Svédországban. (2015-ös bevétele 44,1 milliárd svéd korona.)
Ericsson, kommunikációs berendezések, a világ legnagyobb, mobil kommunikációs hálózati berendezéseket gyártó cége. (2015-ös bevétele 246,9 milliárd svéd korona.)
Electrolux, a világ vezető fehérárugyártó vállalata. (2015-ös bevétele 123,5 milliárd svéd korona.)
Scania teherautógyár, a tehergépkocsigyártás egyik legnyereségesebb vállalata a világon.(2014-es bevétele 92,0 milliárd svéd korona.)
Stora Enso, a 2. legnagyobb európai papírgyár. (2015-ös bevétele 10,0 milliárd euró.)
SKF, golyóscsapágy-gyártó cég. (2015-ös bevétele 76,0 milliárd svéd korona.)
Atlas Copco, kompresszor-, bányagép- és szerszámgépgyártó cég. (2015-ös bevétele 102,1 milliárd svéd korona.)”
Jacob Wallenberg (idősebb) (1892–1980), idősebb Marcus Wallenberg fia, hadihajó-tiszt, bankár, nagyiparos és diplomata. A második világháborúban a Német Birodalom fő vasérc, és katonai felszereltség beszállítója.
Marcus Wallenberg (ifjabb) (1899–1982), idősebb Marcus Wallenberg fia, nagyiparos, bankar és diplomata. A II. világháborúban felépítette a kereskedelmi kapcsolatot Svédország és Anglia között. Marcus az angolokkal, míg fivére, Jacob a németekkel kötötte meg a kereskedelmi szerződéseket.
Gustaf Wally (1905–1966), Axel Wallenberg fia, táncművész, színész és színház igazgató.
Raoul Wallenberg (1912. augusztus 4. – ?).
tetszenek
elmegy a kormányinfóra
kérdez
válaszolnak
látom
aztán megírja az ellenkezőjét
F.O.S.