Előkészítő ülést tartottak a miskolctapolcai pinceomlás ügyében

Az előkészítő ülésen elsőként a az ügyésznő ismertette a vádiratot, amely szerint a vádlott szóbeli megállapodás alapján vállalta el a pince bővítési munkát és szintén szóbeli megállapodás alapján bízta meg a három munkást a feladattal. Amelyet munkafeladatként a vádlott meghatározása szerint, utasításai alapján végezték és munkabért is kaptak érte. Bár nem jelentette be a vállalkozó a munkásokat, de így is munkáltatónak és munkavállalónak minősültek ebben a helyzetben, indokolta az ügyész.

A vádhatóság képviselője hosszan sorolta, hogy a vállalkozó milyen mulasztásokat vétett a foglalkoztatás, illetve a munkafeladat és maga a munkavállalás során. Milyen engedélyeket nem szerzett be, milyen vizsgálatokat nem végeztek el, milyen munkavédelmi követelmények nem teljesültek. Gyakorlatilag a vádirat szerint semmilyen feltétel nem állt fenn az ilyen munkafolyamat megkezdéséhez és végzéséhez, amelynek teljesülnie kellett volna, ezek pedig az ügyészség szerint közvetlen ok okozati összefüggésben állnak a három sértett halálát okozó balesettel.

Ez vezetett a pinceomlás bekövetkeztéhez

– A vádlott a munkavégzés előfeltételeként és a munkavégzés során a balesetvédelmi előírásokat nem tartotta be, holott a vádlott általi megfelelő beruházás előkészítés, tervezés, engedélyeztetés és szakszerű kivitelezés, dúcolás használata esetén a baleset nem következett volna be. A baleset bekövetkezésében sértetti közrehatás nem állapítható meg – hangsúlyozta az ügyész.

Így több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolták meg a vádlottat. Majd mértékes indítványt is tett a vádhatóság: abban az esetben, ha a vádlott a vádirat szerint beismeri a bűnösségét, lemond a tárgyláshoz való jogáról, akkor 2 év 6 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztést, nyolcszázezer forintnyi pénzbüntetést és mellékbüntetésként nyolc év foglalkozástól eltiltást indítványozott.

Nyilatkozott kártérítésről a két özvegy is, az egyikük 25, másikuk 15 millió forintot határozott meg kamataival együtt.

boon.hu