Elbújnak a „Miskolcért dolgozom” szlogen mögé úgy, hogy közben csak a személyes boldogulásuk, személyes gyarapodásuk a cél

A Demokratikus Koalíció miskolci szervezetének álláspontja

Miskolc változásra vágyik, ám a jelenlegi városvezetés a változatlanságot kínálja

A Demokratikus Koalíció miskolci szervezete tavaly indította el a Miskolcról őszintén programját, ennek során több száz emberrel beszélgetett. A miskolciak úgy értékelik: a jelenlegi városvezetés buborékban él, nem érti és nem hallja az emberek valós problémáit. Miskolc változásra vágyik, a jelenlegi városvezető és az újraindulását támogató pártok viszont a változatlanságot kínálják a következő öt évre is.

A Miskolcról őszintén és a Hegedűs Andrea polgármesterjelölt által indított Hogy vagy Miskolc? utcai beszélgetésein a szavazók azt az igényüket is megfogalmazták, hogy az ellenzéki pártok fogjanak össze a 2024-es júniusi önkormányzati választásokon. A DK ezért állt a hatpárti tárgyalások élére még tavaly júniusban. Akkor valamennyi ellenzéki párt azt vallotta: még egy ilyen öt évet nem bír ki Miskolc: ahol nincsenek döntések, ahol nincs felelős városvezetés, ahol hiányzik a szakmaiság, a nyitott városháza ígérete helyett pedig titkolózások szövik át a polgármesteri hivatal és a Holding működését.

Az elmúlt hetekben a DK miskolci szervezete újra tárgyalásokat kezdeményezett az összefogás érdekében, de azzal szembesült: a város polgármestere és az őt támogató pártok (MSZP, Jobbik, Momentum, Pábeszéd) továbbra is a változatlanságot kínálják a következő öt évre. Elbújnak a „Miskolcért dolgozom” szlogen mögé úgy, hogy közben csak a személyes boldogulásuk, személyes gyarapodásuk a cél.

A DK miskolci szervezetének elvi álláspontja szerint nem a közösségnek kell szolgálnia a városvezetők személyes gyarapodását, hanem épp fordítva: nekik kell szolgálniuk a közösséget. 

A miskolciak azt tapasztalják, hogy olyan városban élnek, ahol a polgármester és az őt támogató pártok nem tartják be a közgyűlés működésének törvényi szabályait, ahol a vezetés hűbérbirtokként tekint Miskolc vagyonára. Ahol megígért busz- és villamosjáratokat törölnek, ahol egy művészettörténésznek kell tanácsot adni a közlekedés átszervezésére a Dayka-átkötésnél, ahol az elkövetett hibáknak se felelősei, se következményei nincsenek. Ahol nem tudhatják meg, milyen feltételekkel köttettek meg a hétköznapi életüket egyáltalán nem szolgáló gigaberuházások, mint a Diósgyőri vár felújítása és az Ellipsum megépítése. Ahol az adóforintjaikból működtetett városi újságból, tévéből nem tudhatják meg a valós híreket, elhallgatják a választásokon induló jelöltek nevét, ahol csak és kizárólag Miskolc polgármesterének és az ő újraindulását támogató pártok propagandájának jut hely – ezt a módszert a fideszes kommunikációból jól ismerjük.

A Demokratikus Koalíció miskolci szervezete továbbra is nyitott az ellenzéki összefogásra, de csak olyan pártokkal, szervezetekkel, amelyek valódi demokrata politikát képviselnek, és a közösből nem kivenni akarnak, hanem gyarapítani azt; amelyek változást hoznak, és föl akarják számolni az elmúlt évek döntésképtelenségét, tehetetlenségét, szakmaiatlanságát.

 A legfontosabb: oda kell figyelni a városlakók igényeire! A polgármester szálljon ki a szolgálati autójából, és tapasztalja meg Miskolc valóságát. Olyan városvezetésre van szükség, amelyik közmegegyezéses közlekedést működtet, rendbe teszi az utakat, törődik a (köz)biztonsággal. Olyan Miskolc kell, ahol a munkahelyeken valódi érdekképviselet működik, és tisztességes fizetést tudnak adni a jól képzett dolgozóiknak, így a fiatalok sem fognak más városba költözni. A Demokratikus Koalíció és az LMP összefogása – Hegedűs Andrea polgármesterjelölt és az összefogás képviselőjelöltjei – a változás mellett állnak ki, ezért dolgoznak.

Miskolc is választ 2024. június 9-én. A jelen pillanata nemcsak a következő öt év terveiről, hanem az elszámolásról, az elmúlt öt évvel való szembenézésről is szól. 

 

Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! A DK miskolci szervezete ezért meg is tesz mindent a következő hónapokban.