ELŐDÖNTŐBE JUTOTT A MISKOLCI HERE WE ARE ZENEKAR (VIDEÓVAL)

A rendkívül erős és szoros mezőnyből negyvennyolc ponttal, elsőként továbbjutott zenekarról Németh Alajos Lojzi azt mondta, hogy aki még nem hallott rockzenét az most megkapta. Na, ez a rockzenekar gyerekek! Fantasztikusak voltatok! Olyan énekhanggal találkoztunk, amilyen kevés van ezen a pályán. Kívánom, hogy az EDDA nyomdokain járjatok. Ferenczi György szerint pedig néhány éven belül nemzetközi szinten is elismert zenekarrá válhat a miskolci trió. A zsűri többi tagja hurrikán, virulens, terrorisztikus jelzőkkel illette az előadást.

– Elképesztően jó érzés volt a színpadon állni – nyilatkozta portálunknak Kacsenyák Gábor a zenekar énekese, a Miskolci Nemzeti Színház énekkari művésze.

A számot az elődöntőben ballada műfajban kell előadnia a bandának. – Nagyon örülünk neki, mert a dal szövege és alapvető dallama lírikus, így könnyen átültethető balladai stílusba, amelyet már ki is próbáltunk decemberben az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában az A38 hajó színpadán – fogalmazott Kacsenyák Gábor.

A Here We Are formáció (Kacsenyák Gábor, Zsarnai Dávid, Zán Tamás) március 8-án este a Kocsonyafesztiválon is fellép a Miskolc színpadon. Kacsenyák Gábor elmondása szerint érdemes lesz elmenni a koncertjükre, amelyre már készülnek, és nagyon várják, hogy Miskolcon is játszanak egy hatalmasat.

minap.hu