Miskolcra is jön.  400 ezer ember felhatalmazásával indul útnak az aHang és az EDF a “Stop propaganda” iskolabusszal

 

Péntek délután egy akcióval egybekötött sajtótájékoztatón jelentette be az aHang és az Egységes Diákfront, hogy közel 400.000 üres és érvénytelen konzultációs ívet gyűjtöttek össze január végéig (pontosan 398.327 darabot). A Pollack Mihály téren megtartott eseményre az összes ívet megmutatta a két szervezet, összesen 126 dobozt pakoltak ki, emellett begurult a Stop propaganda iskolabuszuk is, amivel elindulnak az országjárásra. A sajtótájékoztatón a szervezők köszönetet mondtak mindenkinek, aki ki mert állni a hazug propagandával szemben és kifejezte a véleményét azzal, hogy eljuttatta a két szervezetnek az üres konzultációs ívét.

“Az elmúlt másfél év egyik legnagyobb politikai összefogása volt ez a kampány. Közösen több százezren mondtunk nemet a kormány propagandájára. Mindezt pedig az is bizonyítja, hogy összesen 838 leadópontot tudtunk megnyitni országszerte, 640-nél is több magánember vállalta, hogy a saját házában, lakásában vagy postaládájában leadópontként gyűjti az íveket. Emellett pedig több mint 30 civil szervezet és szakszervezet, 9 ellenzéki párt és mozgalom, valamint közel két tucat vállalkozás és cég döntött úgy, hogy szintén bekapcsolódnak az gyűjtésbe” – mondta el a sajtótájékoztató elején Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

Hajdú Gergő, az aHang stratégiai igazgatója arról beszélt, hogy borzasztó keskeny a vonal a politikai pragmatizmus és az elvtelen gonoszság és hataloméhség között, Rogán és a miniszterelnök azonban sok-sok évvel ezelőtt eldöntötte, hogy a vonal melyik oldalára áll. Hajdú szerint rég nincsenek elvek, rég nincs morál, amit mi sem mutat jobban, mint az elmúlt hetek eseményei. Arról is beszélt, hogy 400 ezren gondolták úgy, hogy az aHangnál és az EDF-nél van a legjobb helyen a nemzeti konzultációs ívük, ami további feladatot jelöl ki számukra.

“400 ezer szabad, gondolkodó ember, 400 ezer vélemény, hétköznapi, húsbavágó probléma.  Ezek az ívek nem ingyenes válaszborítékban érkeztek hozzánk, hanem emberek vagy saját költségen adták fel, vagy akár 10-20-50 km-t is utaztak egy gyűjtőpontra, hogy leadhassák. Olyanról is tudunk, aki 250 kilométert utazott az irodánkig, hogy leadja a saját ívét. Ezek az ívek valódiak, itt vannak, megtekinthetők, igaziak, nemcsak beszélünk róla, hanem meg is mutatjuk, ellentétben a magyar kormánnyal” – fogalmazta meg a szervezet stratégiai igazgatója.

Tóth Enikő a kampány folytatásáról beszélt, szerinte ez a 400 ezer ív nem csak egy-egy darab papír, hanem 400 ezer ember felhatalmazása, felelősség, hogy még jobban csinálják a munkájukat. Az aHang kampányigazgatója kiemelte, hogy bár a gyűjtés véget ért, ők nem állnak meg, az Egységes Diákfronttal közösen országjárásba kezdenek, amelynek első állomása most szombaton lesz Szegeden. Elmondta azt is, hogy az ország számos pontjára elviszik a nemzeti konzultációs íveket és azt a reményt, azt az összetartozást, amelyet az elmúlt hetekben, hónapokban mindannyian megtapasztalhattunk.

“Nyíregyházától Szegeden és Pécsen át Győrig körbehordozzuk az ellenkonzultációs kampányunk hírét az országban. Azt, hogy van más út, nem csak a kormánypropaganda létezik, van remény, és legfőképp van esély, példa arra, hogy tematizáljuk a mindannyiunkat aggasztó problémákat, és ha kell, vért izzadva, de rákényszerítsük a kormányt, hogy teljesítse a követeléseinket” – számolt be az országjárásról Tóth Enikő.

A kampányigazgató tájékoztatása szerint a héten közérdekű adatigénylést adtak le a Miniszterelnöki Kabinetirodának, hogy megtudják, hány ívet nyomtattak ki, hányat postáztak belföldre és külföldre, mennyi esetében volt sikertelen a kézbesítés, mennyi érvénytelen ívet kaptak vissza; hányan töltötték ki online a konzultációt; hogy hol, hogyan, hány emberrel, mennyi munkaórában történt a feldolgozás; valamint mi történt az ívekkel azóta.

Az Egységes Diákfront részéről Kenderes Lilla, a szervezet elnökségi tagja beszélt szintén a folytatásról. Mint elmondta, az ő feladatuk, hogy minél több fiatalt és diákot megszólítsanak és közéleti, politikai aktivitásra sarkalljanak. Kenderes kiemelte, hogy ők is ott lesznek az országjárás minden állomásán, és a céljuk, hogy megmutassák, igenis fontos, hogy a diákok helyi és országos társadalmi kérdésekben hangot adjanak a véleményüknek.

A sajtótájékoztató során a helyszínen bemutatták a “stop propaganda” iskolabuszt is a szervezetek, amellyel útnak indulnak a két hónapos országjárásra. Szegedet követően Pécsre, Deberecenbe Győrbe és Nyíregyházára is biztosan elviszi az aHang és az EDF a konzultációs íveket.

A beszédeket követően egy rövid flashmobot is tartottak a jelenlévő aktivisták. Egy nagy hordóban tüzet gyújtottak, amibe olyan papírokat dobtak bele, amelyekre egy-egy idézet volt felírva az elmúlt években elhangzott mondatokról a miniszterelnöktől és kormánypárti politikusoktól. Mindezzel azt szerették volna szimbolizálni, hogy a két szervezet továbbra is valódi ügyekről szeretne beszélni és nem a kormány propagandájáról.

A teljes sajtótájékoztató visszanézhető az aHang Facebook-oldalán, IDE kattintva. Interjúkérelem, további információ vagy kérdés esetén keressen bizalommal. Mellékletben megtalálhatók a sajtótájékoztatón elmondott beszédek. Az alábbi linkre kattintva pedig elérhetők a sajtótájékoztatón készített képek, amelyek szabadon felhasználhatók: https://drive.goo