Skip to content

Tölgyessy Péter: „Novák Katalin volt Orbán Viktor első számú utódja”

Tölgyessy Péter: „Novák Katalin volt Orbán Viktor első számú utódja”

Tölgyessy szerint óriási politikai áldozatot hozott a miniszterelnök azzal, hogy lemondatta Novákot.

Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

Tölgyessy Péter: Folyamatosan azt hallottam, hogy ő a lehetséges utód. Nincs utódlási helyzet, nehogy bárki félreértsen. Orbán Viktor ereje teljében van, de Novák Katalin…

Gulyás Márton: Magyar Péter mondta ki ezt legutóbb.

Tölgyessy Péter: Én még sokkal erősebben megerősíteném, és azt mondanám, hogy Novák Katalin volt az első számú utódja. Az én megítélésem szerint az első számú utódjelölt volt.

Gulyás Márton: És ezt megerősítették Önnek fideszes körökben?

Tölgyessy Péter: Akár ezt is mondhatnám, akár ezt is mondhatnám…

A fenti beszélgetés játszódott le a Partizán stúdiójában péntek este, amikor a máskülönben ritkán megszólaló Tölgyessy Péter politológust, egykori országgyűlési képviselőt kérdezte Gulyás Márton a kegyelmi botrányról.

Tölgyessy szerint „tisztán hatalomtechnikailag elképesztő áldozatot fizet a miniszterelnök” Novák lemondatásával, mert „beáldoz egy köztársasági elnököt, aki a saját közönsége számára nagyon-nagyon optimális”.

Tölgyessy úgy látja, hogy Novákhoz hasonló köztársasági elnök, abból a szempontból, hogy képes volt „melegséget sugározni magából”, csak egy volt Magyarországon, Göncz Árpád: „A jobboldalon nagyon nem szerették Göncz Árpádot. Ő az egyik negatív mítosz, de Göncz Árpádnak formátuma is volt, és elérhető melegséget sugárzott magából. Ő volt a legnépszerűbb politikus hosszú-hosszú ideig.”

Szerinte Novák Katalint „nem azon a szövőszéken szőtték”, mint amin az átlag fideszest. „Az átlag fideszes, az a Szijjártó Péter, meg a Rogán Antal, meg a többiek. Nyomulnak, iszonyúan agresszívek. Mindenkit lenyomnak, mindenkit letaposnak. A másik hölgy ilyen volt, az egy igazi amazon volt, egy kés, ha úgy tetszik, akivel vágni lehet, de Novák Katalin nagyon tudatosan nem volt ilyen, tehát ez részben tervezés volt, arculattervezés” – véli Tölgyessy.

Arról is beszélt, hogy szerinte „éveken át építették föl ezt a mosolygós, szeretnivaló köztársasági elnököt”, akinek „az ellenzéki közönségre ennek csekély hatása volt, de sajátra igen jelentős”. Ráadásul „volt egy munkamegosztás a miniszterelnök és ő közötte, akár nemzetközi ügyekben is”.

Tölgyessy hangsúlyozza, hogy senki ne értse félre, „semmi vita nem volt valóságosan közöttük, de ez egy nagyon komoly munkával fölépített valami, és hihetetlen ambíció volt Novák Katalinban”. És itt tért ki arra, hogy szerinte Novák volt Orbán első számú utódja, ahogy a cikk elején is idéztük.

Ugyanakkor Tölgyessy, mint mondta, nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy ki az utódjelölt, mert úgy képzeli, hogy „a rendszer addig működik, amíg Orbán Viktor van”. Szerinte Orbánban még simán benne van 30 év, az pedig, hogy kire mutat rá a vezér, az ilyen rendszereknél teljesen mindegy, „ha meghal, elindul egy utódlási harc, és nem az győz, akire rámutatnak, hanem az, aki erősebb, vagy széthullik az egész”.

Tölgyessy hangsúlyozza: nem volt csekélység Novákot beáldozni. „Az is világos, hogy ebben a rendszerben mindenki lecserélhető, kivéve a miniszterelnököt. Tehát ha ővele baj történik, bármilyen természetű baj, akkor vége a rendszernek. Éppen ezért önfeláldozóan mindenki odadobja magát a felé érkező golyó elé is” – mondta.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



20 Comments

  1. Névtelen
    2024.02.23. 19:53

    Értem. Átjött.
    Az álbaloldal kilőtte az Orbánnal már-már szembeforduló saját emberét a külön utas Novák Katalint.

  2. Névtelen
    2024.02.23. 20:14

    Igen most már Orbán nélkülözhetetlen a NER-ből mert így akarta, így építette fel a FideSS-t. Tipikus szektás módszer.

    • Névtelen
      2024.02.23. 22:13

      Igen picike az NER a LER-hez képest

      • Névtelen
        2024.02.24. 07:08

        alufóliasisak alatt

        • Névtelen
          2024.02.24. 08:50

          az Andika főnöke
          a debreceni dékás
          az árnyékminiszter

          „Parádés módon trollkodta szét a csütörtöki debreceni közgyűlést Varga Zoltán DK-s képviselő, ahol a Soros-szervezetek elutasításáról folyt a vita.

          Előbb szóba került a helyi menekülttábor ügye, aztán Varga Zoltán a miniszterelnök elmeállapotáról kezdett érdeklődni a Cívishír beszámolója szerint.

          A Dehir szerint Varga konkrétan azt kérdezte:

          szed-e tudatmódosító szereket a miniszterelnök?”

          Egy-két zöldhatáros helyükre tenné őket.
          Andika tuja fáit is gondoznák
          Nem értem , hogy miért nem igényelnek egy-két pakisztáni agysebészt
          a Liberális Együttműködési Rendszer élharcosai. Soros jól fizet.

          • Névtelen
            2024.02.24. 09:50

            a miidőnkbe még nemvót ilyen okostelefonizé e, amit a maji hajtekbuzeráló fosfijatalok nyomogatnak! De kárvót a kezökbe adni, utólag má láccik! Írok is levelet a Dogtór Miniszter Elnők Úrnak, hogy tícsákbe a tícsákbetet, aszt mehetnek kertet kapáni

          • Névtelen
            2024.02.24. 10:05

            Nem hinném, hogy Orbánnak eszébe jutna az utódlás. Nem gondolja ő, hogy meghal.

  3. Névtelen
    2024.02.23. 21:58

    Göncz Árpádról megjelent egyszer egy könyv, Ácsné Laósz Mária talán a grafológiai szakértője, az írója, ő elemezte a kézírásokat. Göncz Árpádról azt írta: „Ha én egyszer kinyitom a számat.” Valdens volt, melynek a központja New Yorkban van, mely beázással volt megjelölve, mint általában az értelmiség legyőzők, így születnek meg az esőemberek. Volt múltja, amiről hallgatott, arról nem beszélve, hogy Müllerékkel volt kapcsolatban.
    Novák Katalin azon kívül, hogy Katalinként kiválasztott Rákóczi tere fertelmet művelt, csak ennyit tudok én személy szerint. Ugyanolyan kiválasztott, mint Staller Ilona Linaként, vagy Tina Turner, amelyik miatt arccsonttörést hajtottak végre 1976-ban. Hatalmas erővel bírnak az embermészárosok.

  4. Névtelen
    2024.02.24. 09:58

    o1G senkit sem áldoz be tesò !
    Bárkin ,és bármin átgázol ,kidob lesz.r,tõrleszkedik hozzá.
    Csak a pillanatnyi érdek vezérli a lelkiismeretlen disznaját .Ennyi !

  5. Névtelen
    2024.02.24. 09:59

    Ha nem cseszik el, ez a végtelenségig működtethető. Persze ott van az emberi hiba. Pl neki állni kinek nagyobb? De ha a fityesz/ner észnél van, kaptak egy 9 milliós országot, amit elfoglaltak pár százan. Kell ennél több?

  6. Névtelen
    2024.02.24. 10:00

    ezek nem a következő 4-8-12-16 évre kezdtek el berendezkedni 2010-ben, hanem az egész évszázadra. Szerintem még egy ciklus kell nekik és túl is teljesítik a célt. Ez Orbán egyetlen stratégiai terve, történelmi távlatú célja. A dinasztia megalapítása.

    • Névtelen
      2024.02.24. 17:59

      Addigra Putyin utódja gulágra küldi őket.

  7. Névtelen
    2024.02.24. 10:06

    Ha húsz év múlva feldobja a talpát, de tíz évig még nem merik neki megmondani

  8. Névtelen
    2024.02.24. 10:10

    Egyébként kétlem, hogy ilyen hombár béllel, és a stresszes életmóddal kihúzza 90 éves koráig

  9. Névtelen
    2024.02.24. 10:16

    Nana. Az utód vérszerinti ??? 🙂 lesz. Már csak a seregen múlik, hogy Gazsiból „férfit” 🙂 faragjanak. Komoly a nyomás rajtuk, hiszen ha nem sikerül jöhet egy újabb kirúgási hullám. 🙂

  10. Névtelen
    2024.02.24. 10:16

    rühel tűnik annyira gátlástalannak, mint az apja. Persze nőügyekkel nem foglalkozik, viszont gazsi elég finomlelkűnek tűnik a csúti rámszeszhez képest. szerintem utálja a fiát az őrült néró.

  11. Névtelen
    2024.02.24. 10:17

    „hogy kire mutat rá a vezér, az ilyen rendszereknél teljesen mindegy, „ha megdöglik, elindul egy utódlási harc, és nem az győz, akire rámutatnak, hanem az, aki erősebb, vagy széthullik az egész”.

  12. Névtelen
    2024.02.24. 10:19

    Ha eltávozna a jó Miniszterelnök Úr, akkor kitömve mutogatnák, mert nélküle széthullik a szarvár, amit felépített. Pintér is hiába volt annyira erős, hogy még balzsamozásra éretten se lehet megszabadulni tőle, vezér ő se lehetett. Ahogy a gyíkember Rogánnak sincs esélye, vagy a többi koncra éhes hordatagnak.

  13. Névtelen
    2024.02.24. 13:46

    Az a bal alsó sarokban mosolygó höly valamit esetleg az eddigi, megyéért tett dolgairól meséljen már!

  14. Keriza emlékcsapat
    2024.02.25. 21:34

    cseberke hogy kihúzza magát, hogy nem róla van szó. pedig az igazság az, hogy ezek mellett a senkik mellett is eltörpül. nesze neked miskolc.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük