Skip to content

A Momentum törvénymódosítással venné el Novák Katalin juttatásait

A Momentum törvénymódosítással venné el Novák Katalin juttatásait

A jelenlegi törvények szerint hiába mondott le Novák Katalin, élete végéig jár neki tiszteletdíj (ami most havi bruttó 4,5 millió forint), lakás, háromfős titkárság és autó is többek között – olvasható a Momentum Mozgalom közleményében, amihez mi annyit tennénk hozzá, hogy a köztársasági elnök megszólítást is megtarthatja Novák.

Az ellenzéki párt parlamenti frakciója ezért törvénymódosító javaslatot nyújtott be, hogy ezek a juttatások azoknak se járjanak, akiknek az államfői megbízatása lemondással szűnik meg, és vonatkozzon ez Novák Katalinra is.

Eredetileg a juttatások csak azoknak a volt elnököknek jártak, akik kitöltötték az ötéves ciklust, de a Schmitt-botrány idején a Fidesz módosított a törvényen, és eltörölte az időkorlátot.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



11 Comments

  1. Névtelen
    2024.02.11. 05:26

    Csak azt tudnám, hogy ezzel a két seggel miért égeti magát a momentum?

    4
    2
  2. Névtelen
    2024.02.11. 07:20

    Bukott elnökök kapjanak életük végéig pedagógus bért. Ez egyúttal életpálya modellként is szolgálhat.

    3
    1
    • Névtelen
      2024.02.11. 07:54

      visszamenőlegesen törvénykezés az megy bolsiknak

      1
      2
      • Névtelen
        2024.02.11. 14:49

        Jaja! Erről a korkedvezményes nyugdíj lehetőségétől visszamenőleg megfosztott rendvédelmi dolgozók is tudnának egy-két dolgot mesélni! Vagy várjunk csak, az nem is a baloldal volt…?

        1
        1
  3. Névtelen
    2024.02.11. 07:24

    A kihátráló patkányok némelyike olyanokat vetemedett a szájára venni, mint a nemzet egysége.
    Hogy képzelheti bárki, hogy egy fidesz kegyenc valaha is kifejezheti a nemzet egységét, hisz ov szócsőve, alias bájer mást sem tesz, mint a nemzet egyik felét gyűlölködésre buzdítja a másik fele ellen. 5. számú pártkönyvvel a zsebében. Egy tisztességes ember (nem, felcsúti kocsmatöltelék) soha nem lenne benne egy pártban egy ilyen lénnyel.

    4
    1
    • Névtelen
      2024.02.11. 07:54

      “Hallgattassék meg a másik fél is!

      Sok évi meghurcoltatás és megaláztatás után úgy döntöttem én is megszólalok és az érem másik oldalát tárom fel a bicskei gyermekotthonban több, mint hét évvel ezelőtt történt eseményekről, az azt követő eljárásokról, amelyek a mai napig megosztják a kisváros lakosságának a véleményét és az újabb, politikai hátterű célszemély (köztársasági elnök) ellen folytatott média hisztéria kapcsán jelenleg is borzolják a kedélyeket most a kegyelmi döntés kapcsán.

      Ha nem velem történtek volna ezek az események nem is hinném el, hogy 2016-ban, majd azt követően mindez megtörténhetett, egy tisztességben megőszült, egész életében jogkövető, becsületes pedagógussal, egy európai uniós országban, ahol most a pedofília elleni fellépés esetemben téves ürügyén sötét középkort idéző boszorkányüldözést folytatnak a nekem kegyelmet adó Novák Katalin elnök asszony és ellenem, az inkvizíció szerepét pedig a média és zsákmányt kereső, haszonleső pártok töltik be a kegyelemre okot adó tények ismerete nélkül. A legváltozatosabb hazugságok, csúsztatások és vádaskodások egyre nagyobb számban borzolják a kedélyeket és gerjesztenek igaztalanul gyűlöletcunamit.

      Azt már most ki tudom jelenteni, ha tudom, hogy a kegyelem ilyen viharokat kavar, akkor bár arra minden ok megvolt, nem élek vele, sőt még az is megfordult a fejemben, hogy kérem a visszavonását, de ezt már nem lehet.

      Nem voltam, nem vagyok és nem leszek pedofil, a leghatározottabban elítélem a pedofília bármilyen formáját, együttérzek az áldozatokkal és soha, senkinek nem adtam segítséget pedofil bűncselekmény elkövetéséhez és elleplezéséhez.

      Sőt ezzel ellenkezőleg: a bicskei gyermekotthon 8 évre ítélt volt igazgatója elleni büntetőeljárásban elítéltek másodrendű vádlottja egy olyan nevelő volt, akit én buktattam le, mivel a pedofil bűncselekményeket a leghatározottabban elítélendőnek tartom. 2016 tavaszán egy nevelt jelezte nekem, hogy egy nevelő szexuális visszaéléseket követett el. Azonnal szembesítettem a nevelőt a hallottakkal, aki elismerte tettét és beadta a felmondását. Erről a gyalázatos eseményről vezetői értekezleten tájékoztattam vezető kollégáimat, így lett ő később vádlott, majd elítélt. Ami végképp érthetetlen, hogy ez a volt nevelő, aki a bíróság előtt el is ismerte, hogy bűnös, pedofil szexuális kapcsolatot létesített két kiskorú nevelttel mindössze egy év hat hónap börtönbüntetést kapott 3 évre felfüggesztve.

      A bicskei gyermekotthonból való önkéntes távozásom után még egy ideig két másik oktatási intézményben kifogástalan és elismeréssel övezett pedagógusi munkát végeztem, de mindkét helyről az RTL-Klub “pedofilező” kampánya hatására elbocsátottak. Ezután segédmunkásként dolgoztam, majd munkanélkülivé váltam, 2021 novemberi börtönbe vonulásomig.

      Ráadásul a gyermekotthonból való távozásom után az egyik oktatási intézményben, ahol testnevelő tanárként dolgoztam úgyszintén felléptem szexuális zaklatás ellen. A tornaterem fiú öltözőjében egy felsőbb osztályba járó gyerek próbált szexuálisan zaklatni néhány nálánál fiatalabb, gyengébb fizikumú gyereket. Ügyeletes tanárként a fiú öltöző ellenőrzése során tetten értem az elkövetőt, amiből rendőrségi ügy lett. A szülők hálájukat fejezték ki, hogy gyermekeiknek nem kellett elszenvedniük egész életükre kiható sérelmet.

      A feleségem által készített és 2022. júliusában benyújtott kegyelmi kérelem lényegét fogom a későbbiekben ismertetni, kiegészítve néhány fontos perbeli adalékkal. …”

      1
      1
    • Névtelen
      2024.02.11. 07:56

      Csontig benyalhatsz az árnyékminiszterelnöködnek. Szabadságodban áll.

      1
      2
      • Névtelen
        2024.02.11. 14:53

        Mint ahogy te is nyugodtan szophatod a csúti ártány f@szát. Már persze ha hozzáférsz a nagy tülekedésben…

    • Névtelen
      2024.02.11. 08:12

      Ettől még rokker meg a pizzás ugyanolyan trx szélhámos marad, mint a fidesznyikek

      2
      1
  4. Névtelen
    2024.02.11. 10:42

    A régi, az új SZDSZ-mszp

    ELVENNI MINDIG TUDOTT

    1
    1
  5. Névtelen
    2024.02.11. 10:46

    Hja.
    2 x annyit kap egy köztársasági elnök mint egy tök dinka listás képviselő

    Tarkón lövést nem akartok ?

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük