Miskolc is felkerült Európa legkevésbé biztonságos helyszínei közé

Az Európai Bizottság kimutatása szerint.

Utazáskor az egyik legfontosabb dolog, hogy még éjszaka sétálva is biztonságban érezhessük magunkat. A riport szerint ez általánosságban tízből hét lakos esetében meg is valósul, ám van néhány olyan helyszín, amire ez már nem annyira igaz.

 

Az Európai Bizottság európai városokra vonatkozó életminőségi felmérésében olyan témáknak jártak utána, mint például a megélhetés, a tisztaság vagy éppen a biztonság. Az eredmények szerint 2023-ban is általánosságban a délebbi országok tekinthetők kevésbé biztonságosnak, míg az olyan településeken, mint KoppenhágaOviedo vagy Groningen a lakosok több mint 80 százaléka még éjszakánként sem szokott félni.

 

Egyedül utazva különösen figyelmesnek kell lennünk: 4 hasznos tipp, ha idén már bevállalnád a szóló utazást

Érdekesség, hogy a felmérés szerint Olaszország fővárosa, Róma számít az egyik legkevésbé biztonságos városnak, ahol a válaszadók mindössze 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy egyedül megtett éjszakai séta során is biztonságban érzi magát.

A LISTA ALJÁN SZEREPEL RÓMÁN KÍVÜL MÉG ATHÉN, NÁPOLY, SZÓFIA, MISKOLC, OSTRAVA, ISZTAMBUL, LIEGE ÉS MARSEILLE IS.

 

Az összefüggések között megfigyelhető, hogy a biztonságérzet a kisebb településeken magasabb volt, mint a nagyobb városokban. A 250 ezer főt nem meghaladó településeken a lakosok legalább 75 százaléka, míg az egy és ötmilliós lakosú városokban a helyiek 67 százaléka érezte csak biztonságban magát.

A legnagyobb különbségek egy-egy város között Belgiumban, Csehországban, Görögországban, Olaszországban, Romániában és Törökországban figyelhetők meg: közülük volt, ahol mintegy 36 százalékos eltérést tapasztaltak bizonyos városok biztonsága között.

A kutatásból az is kiderült, hogy Európa-szerte a nők (67%) általában kevésbé érzik magukat biztonságban, mint a férfiak (72%), de a végzettséget tekintve is eltérő a helyzet: míg a felsőoktatásban részt vettek 71 százaléka érzi magát éjszakánként biztonságban, addig az alapműveltséggel rendelkezők esetében ez a szám 67 százalékot mutatott.

Az idősek is kevésbé érezték biztonságban magukat, ám íme 4 biztonságos úti cél, ha külföldön töltenéd a nyugdíjas éveket

(Forrás: Schengen Visa Info)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!