Az Andradások nem ijedtek meg attól, hogy veréssel fenyegették őket

A boon.hu megkereste a cégcsoportot azzal kapcsolatban, hogy az Alsózsolcára tervezett beruházást áthelyezték-e Sóskútra. A cégcsoport ezt határozottan cáfolta.

„Nagyon sok telephelyet megvizsgált az elmúlt időszakban a cégcsoport és több telephelyben is gondolkodik. Sóskút ebben az első állomás logisztikai és infrastrukturális szempontból is a legoptimálisabb” – nyilatkozták a boon.hu-nak. Aláhúzták: Alsózsolca környékét is vizsgálja a cégcsoport.

„Továbbra is számolunk a térségben az akkumulátorfeldolgozó telepítésével, azonban erről nincs konkrét döntés, hogy mikor nyílna meg az üzem” – ismertették.

Korábban portálunk megírta, hogy az Andrada visszavonta az alsózsolcai újrahasznosító létesítésére vonatkozó engedélykérelmét és az előzetes vizsgálati eljárás helyett a vállalat – megelőzve a hatóság esetleges ilyen irányú kérését – környezeti hatásvizsgálati eljárást indított az üzem létesítése előtt.

Ismeretes, korábban több ízben tiltakoztak helyiek és civil szervezetek az üzem létesítése ellen, mert szerintük ez veszélyeztetné a környék ivóvízbázisát és a településen élők egészségét. Korábban Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője is azt hangsúlyozta, hogy a környéken élők egészsége a legfontosabb, ennek érdekében azt kérte, hogy az üzem létesítését széles körű hatósági vizsgálat előzze meg.