Az Avalon Center építkezik híres Anna terasz helyén

Minap.hu információi szerint egy hatvan fő befogadására alkalmas cukrászda épül az egykori Anna terasz helyén – ezt tudták meg a terület tulajdonosától, vagyis az Avalon Center Kft. szállodaigazgatójától. A területet két évvel ezelőtt vette meg a cég, a fejlesztéssel az a céljuk, hogy növeljék a városrész, és ezáltal Miskolc turisztikai erejét. A munkálatok még késő ősszel kezdődtek el a régi épület bontásával, most pedig már az építkezés is tart.

– Jelenleg a váz szerkezetépítési munkálatok folynak, de gőzerővel rajta vagyunk, hogy a belsőépítészeti munkálatok is elkezdődjenek – mondta Poncsák Pál.

Ahogyan az ismert, a Barlangfürdő előtti tér és az őspark tavaly újult meg teljesen. Többek között új burkolattal, új növényzettel és megújult csónakázótóval találkozhatnak a Miskolctapolcára látogatók. Tóth Róbert, az Avalon Center Kft. ügyvezetője azt mondta, szeretnék, ha a régi Anna terasz helyén felépülő cukrászda egy újabb ékköve lehetne a városnak.