Szanyi kapitány. Haladéktalan injekciókkal. Gyógyítás helyett a halál kiszervezésére törekszik a kormány

Gyógyítás helyett a halál kiszervezésére törekszik a kormány

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom dühösen tapasztalja, hogy immár hetek óta gyorsul egyes kórházi osztályok lezárásának folyamata, ennek következtében a nyújtott gyógyító szolgáltatások összeomlása. Ezt a borzalmas helyzetet nyilván nem lehet intézetvezetők tömeges kirúgásával orvosolni, hanem mindenekelőtt a központi finanszírozást kell rendbe tenni.

A Párt álláspontja szerint egy-egy kiesés esetleg pótolható, bár a takarékossági ötletekből már kifogyóban van a rendszer. A jelenlegi állapotok viszont inkább láncreakcióra emlékeztetnek, ahol az adott terület leállása immár a többi működését is veszélyezteti. Meggyőződéssel állítható, hogy az egészségügyi szolgáltatások ki-, illetve elmaradozása a betegségek súlyosbodásával, majd a halálozások számának növekedésével jár. A kormány cinikus értelmezésében legfeljebb kevesebben halnak meg a kórházak területén, a többi pedig számára nem egészségügyi, hanem demográfiai statisztika kérdése.

Az ISZOMM felszólítja a kormányt, hogy a GDP-t hajszoló, a multikat folyamatos pénzzuhataggal csalogató politikáit fordítsa át szociális intézkedésekre, s vegye elejét az amúgy is gyászos népességváltozás további romlásának, s haladéktalan injekciókkal élessze újjá a megszűnő kórházi ellátásokat.

https://igenszolidaritas.hu/gyogyitas-helyett-a-halal-kiszervezesere-torekszik-a-kormany

Szanyi Tibor

elnök