Skip to content

Egy új kutatás szerint akkor jár jól, ha egyáltalán nem iszik palackos vizet

Egy új kutatás szerint akkor jár jól, ha egyáltalán nem iszik palackos vizet

Sokkal több a műanyag részecske bennük, mint azt korábban gondolták.

A boltokban kapható palackozott víz a korábban becsültnél 10-100-szor több műanyagdarabot tartalmazhat – derül ki a Columbia Egyetem kutatóinak új tanulmányából, melyet a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban tettek közzé hétfőn.

Ezek a parányi nanorészecskék olyan picik, hogy az emésztőrendszer vagy a tüdő szövetein keresztül a véráramba vándorolhatnak, és potenciálisan káros szintetikus vegyi anyagokat juttathatnak a szervezetbe és a sejtekbe.

És hogy mekkora a baj? Az új tanulmány szerint – amely az Egyesült Államokban árult ásványvizeket vizsgálta, de nem árulta el, pontosan melyik márkákat, csak annyit, hogy a legnépszerűbbeket – egy liter víz átlagosan 240 ezer műanyagrészecskét tartalmazott, összeség hétféle műanyagból. Ezeknek 90 százaléka nanorészecske volt – számolt be a CNN. Ráadásul a helyzet rosszabb is lehet, hiszen Beizhan Yan, a Columbia Egyetem professzora a lapnak elárulta, hogy a vizsgált vízben további „szervetlen nanorészecskék, szerves részecskék és néhány további műanyagrészecske is lehetett, amelyek nem tartoztak az általunk vizsgált hét fő műanyagtípus közé”.

A pennsylvaniai Erie-ben található Penn State Behrend fenntarthatósági igazgatója a kutatást kommentálva úgy fogalmazott, hogy az újra megerősítette azt a régóta hangoztatott elvet, miszerint a csapvizet is üvegből vagy rozsdamentes acélból készült edényekből kell inni, hogy csökkentsük a kitettséget. „Majdnem ugyanúgy, ahogyan az embereknél is folyamatosan vedlenek a bőrsejtek, a műanyagok is folyamatosan szabadulnak meg apró részecskéktől, például akkor is, amikor kinyitjuk a boltban vásárolt saláta műanyag dobozát… És mivel a test hőmérséklete magasabb, mint a külső hőmérséklet, a vegyi anyagok a műanyagból a testünkbe kerülnek” – magyarázta Sherri Mason.

Mason szerint a vegyi anyagok ezáltal eljuthatnak a májba, a vesébe és az agyba, sőt, akár a méhlepényen is átjuthatnak, és a születendő gyermekbe is belekerülhetnek. Ezt a tanulmányban részt vevő Phoebe Stapleton, a Rutgers Egyetem Ernest Mario Gyógyszerészeti Karának toxikológiai docense is megerősítette, mint mondta, terhes egereken végzett vizsgálatok során a kutatók műanyagból származó vegyi anyagokat találtak a fejlődő magzat agyában, szívében, májában, veséjében és tüdejében 24 órával azután, hogy a terhes anya műanyag részecskéket vett vagy lélegzett be.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



10 Comments

  1. Névtelen
    2024.01.09. 10:40

    Eddig is csak a hülyék ittak palackos vizet

    2
    1
    • Névtelen
      2024.01.09. 15:56

      Te meg a cigányszaros, lóhúgyos miskolci csapvizet. Azzá váltál amit megittál… 🙂 🙂 🙂

      1
      3
      • Névtelen
        2024.01.09. 16:22

        Ki kérdezett, fogyatékos barom?

        3
        1
        • Névtelen
          2024.01.10. 15:02

          Gyorsan bizonyítottad, hogy mivé váltál! 😛
          De téged se kérdezett senki, csak a tényt állapítottam meg rólad, aki még a nevét se tudja nagybetűvel leírni, kedves Fogyatékos Barom.

      • Névtelen
        2024.01.10. 08:47

        Köszönjük, Mátéka.

        1
        1
      • Névtelen
        2024.01.10. 09:34

        Én a hipermarketek dioxin dús vegyi-élelmiszere mellé a saját készítésű házi gyömbér sörömet iszom szilárd állapotú gázból vagyis PET palackból. Az több műanyagot ád. Adom a receptet:

        „2 dl víz
        frissen reszelt gyömbér
        nádcukor
        tiszta ruha
        szobahőmérséklet
        A vízbe egy evőkanál gyömbért és egy evőkanál cukrot keverek, lefedem egy ruhával, és a konyhapulton hagyom. Minden nap megetetem még egy evőkanál cukorral és frissen reszelt gyömbérrel. A háztáji már a harmadik napon elindult, a felületén kis buborékok mutatták, pezsgő élet folyik a tálkában.

        10 nappal később:
        A továbbiakban szükségünk lesz a következőkre:
        2,5 l víz
        2 db másfél literes PET palack
        20 dkg cukor
        10 dkg reszelt gyömbér
        2 db citrom, egyik leve kifacsarva, másik felszeletelve
        1 db fürdőkád
        tetszőleges számú, megértő családtag
        A vizet 15 percig forralom a gyömbérrel, citromlével, citrommal, cukorral. Szobahőmérsékletűre hagyom kihűlni, majd elkeverem benne a tenyészetemet. Az állítólagos tenyészet tíz nap alatt punnyadt gyümölcsre, némiképp sörre emlékeztető szagú lett, és ha megkavartam, vadul felhabzott. Néha beszéltem hozzá, gondosan megetettem mindennap, a habzásból és a szagból feltételezem, történt benne valami. Most meglátjuk, az a történés előnyös-e nekünk, vagy nem. Gyártanak-e nekünk alkoholt és szén-dioxidot, vagy nem. A tenyészetet tilos forró főzethez adni, hiszen élő organizmusokról van szó, egy leforrázástól elpusztulnak, és oda a sör. A keveréket citromostul, ahogy van, a két műanyag palackba töltöm, a citromokat beledugdosom. Érdemes a palackokat csak kétharmadukig tölteni, majd némiképp összenyomni és úgy lezárni, mert elvileg széndioxid fog bennük képződni, ami térfogatnövekedéssel jár. Esetleg robbanással, ezért az elősörök a fürdőkádban tartózkodnak.

        10 nappal később:

        Tehát leraktam a kádba a két műanyagpalackot. A felrobbanós rémtörténetek, és a közös tusolások miatt rendszeresen ellenőriztem a térfogatnövekedést, ami nem volt jelentős, az első 3-4 napban legfeljebb 10-15% volt, majd megállt. Vagy a palack volt erős. Vagy túl meleg volt, erre később egy a borászatba beugró, majd azt csak fogyasztási síkon folytató barátom hívta fel a figyelmem. A napokig tartó 40 fok talán sok volt nekik, a következőt állandó 25-30 fokon fogom tartani. 10 nap múlva kinyitottam az egyik palackot, ami egy felrázott kóla vehemenciájával regált a zaklatásra, pezsgett, mint az őrült, én pedig örültem. Azon melegében – szó szerint – megkóstoltam, és még így is imádtam. A gyömbérsör édeskésen savanyú, melléadódik a gyömbér csípőssége és olyan finom buborékokkal pezseg, mint egy robbanós cukorka. Az alkoholfokot nem tudtam bemérni, érzetre minimális, gyenge sör szintjét sikerült elérni vele. De az enyém. És finom.”

  2. Névtelen
    2024.01.09. 16:27

    Palackos kólákról ne is beszéljünk, ha a tiszta vízben mi úszkál a palackban, akkor mi lehet azokban!

    • Névtelen
      2024.01.10. 08:48

      Mivel savas, ezért intenzívebben oldja a műanyagot.

  3. Névtelen
    2024.01.09. 20:38

    Ezért kell üvegből sört inni. Nulla % kockázat.

  4. Névtelen
    2024.01.10. 15:04

    Csapvizet? Mint az állat? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük