Már elkezdték újjáépíteni a hajdanvolt, impozáns Hámor éttermet

Visszahelyezik idén a felújított oszlopokat

Az épület egyébként – bár úgy néz majd ki, mint régen – nem étteremként működik majd, a cég bemutatóterme lesz.
– Hosszú évek, sőt 10-15 év is lehet, mire teljesen elkészül az épület.  Elsődleges volt az állagmegóvás, azzal készültünk el. Emellett felújítottuk a hátsó épületet, ami korábban, szerintem ezt kevesen tudják, fagylaltosként működött. Már oda költözött az irodánk, jelenleg ott működünk.
Béres Bence elárulta, 2024-ben az épület szépséges oszlopai kerülnek majd vissza eredeti helyükre. Ezeknek a terveit készíti most épp Ujpál Zsolt kőszobrász, aki nemrég a közösségi oldalon posztolta: „Hálás vagyok az életnek, hogy részem lehet abban, hogy korhűen visszaállítsuk ennek az épületnek a korábbi fényét”.

boon.hu