Küldjél

7 Responses

  1. Ezek a Vidnyánszky félék legfeljebb a buszon harcoltak, az ülőhelyért. Vagy a másik ember pénzéért, úgy tűnik, hogy ebben kimagasló sikereket elérve.

    1. Nem lehet mindenki olyan harcos, mint a kámánoga:

      „A Kálmán Olga által dedikált közleménnyel szemben az alábbi orbáni megszorítások történtek a teljesség igénye nélkül:

      Januártól emelkedett több családi ellátás összege: a gyermekgondozási díj (gyed) maximálisan folyósítható összege bruttó 373 520 forintra, a diplomásgyed alapképzésben részt vevő hallgatóknál 186 760 forintra, mesterképzésben részt vevők esetében pedig 228 200 forintra.
      A gyermekek otthongondozási díja (gyod), amely az önellátásra képtelen gyermeket gondozó szülőknek jár, 266 800 forintra nő, a 12 évesnél fiatalabb beteg gyermek gondozása miatti keresőképtelenség időtartamára járó táppénz napi összege pedig 17 787 forintra emelkedik.
      Januártól nőtt a babaváró összege, a házaspárok tízmillió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukcióval.
      Már igényelhető a csok plusz. A csok plusz keretében az államilag támogatott kamatozású hitelt a gyermekvállalás előtt álló, valamint már gyermekes, de további gyermekeket vállaló családok igényelhetik lakóingatlan vásárlására, építésére vagy bővítésére. Az összege a gyermekek számától függően 15, 30 vagy akár 50 millió forint lehet.
      A falusi csok duplájára emelkedett januártól.
      Ehhez képest szeretne a DK szociáldemokrata fordulatot. Kálmán Olga mondatai a tények fényében hatalmas baklövésnek tűnnek, nem lehet büntetlenül félrevezetni a magyarokat. „

      1
      4
      1. Ezért fizetnek téged? Menj már el egyszer a boltba, aztán keress bármit, ami nem kerül a duplájába, amint 2-3 éve. Oszt akkor CSOKoltathatod Orbánt 🙂

    2. „Megdöbbentő párhuzamot vélt felfedezni Alföldi Róbert rendező L. Simon László elbocsátása és a II. világháború alatti zsidóüldözések között. Szerinte “ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, betiltják, a nácikat meg nem.” A folyamatosan a tolerancia példájaként feltüntetett Nyugat-Európát most nem említette, ahol ugyebár egyre több antiszemita tüntetést tartanak. Vajon a hazai zsidóság is úgy gondolja, hogy Magyarországon tobzódhatnak a nácik? Alföldi Róbertnek mindenesetre javaslunk egy nyugat-európai no-go zóna körutat, sok sikert kívánunk hozzá!”

  2. Minek lenne ott?

    Az ukrajnai katonai létesítményekre mért orosz csapások száma növekedni fog – jelentette ki YouTube-csatornáján Oleg Sztarikov volt SBU-ezredes.

    Szerinte az orosz hadsereg olyan ukrán repülőterekre fog csapást mérni, amelyek logisztikai központként és a nyugati F-16-os vadászgépek bázisaként szolgálhatnak.

    ARRA IS FIGYELMEZTETETT, HOGY AZ OROSZ HADSEREG KÉPES A DRÓNOKAT RAJBAN HASZNÁLNI, AMELLYEL A VILÁG EGYETLEN LÉGVÉDELMI RENDSZERE SEM TUD MEGBIRKÓZNI.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű