Egy nyugalmazott vadászpilóta, N. Zoltán vezethette azt a kisrepülőt, amelyről 8 millió eurónyi drogot találtak

Egy magyar repülős körökben ismert nyugalmazott vadászpilóta, N. Zoltán vezethette azt a kisrepülőt, amelyről 8 millió eurónyi drogot találtak az ír hatóságok – tudta meg a hvg.hu, ezt az ír sajtó tudósításai, majd később a bíróság is megerősítette. Az ír rendőrség szerint a kábítószer az egyik legjelentősebb európai kábítószer-kereskedő szervezethez, a Kinahan-klánhoz tartozik. Az ügyben egy ír bíróságon meghallgatott másik magyar azt állította: kényszerítették, hogy részt vegyen az akcióban, a családja védelme érdekében tette ezt meg. Nem kérték, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék őket.

Megnevezte a pénteki, 8 millió euró értékű heroinszállítmány lefoglalásakor elkapott két magyar férfit az egyik ír lap, a The Journal. A lap azt írta, a bíróság a 62 éves N. Zoltánt és a 49 éves A. Ignácot hallgatta meg, akiket a kábítószer-kereskedelemet tiltó törvény alapján tartanak őrizetben. Később a hvg.hu megkeresésére az ír bíróság is megerősítette a két nevet.

Értesüléseink szerint repülős körökben azt valószínűsítik, hogy a hatvanas éveiben járó N. Zoltán nyugalmazott vadászpilóta volt az, aki a kisgépet vezette. Őt telefonon kerestük, de a készülék ki van kapcsolva. Ismerősei viszont a hvg.hu-nak azt mondták: meg lennének döbbenve, ha bármi köze lenne az ügyhöz.

Elértük a feleségét is, aki nem kívánt nyilatkozni lapunknak. Mint mondta, „sem megerősíteni, sem megcáfolni” nem szeretné azt az információt, miszerint a férje az egyike az őrizetbe vett két magyarnak.

Elértünk telefonon egy, N. Zoltánnal szakmai kapcsolatban álló férfit, aki kérdésünkre megerősítette, hogy tudomása szerint is a volt vadászpilótát vették őrizetbe, de úgy véli, ő csak a járművet vezette, nem vett részt a drogügyletben.

The Journal tudósítása szerint N. Zoltán a bíróságon azt mondta, szó sem volt kábítószerről, úgy tudta, hogy speciális mikrochipek készítéséhez szükséges anyagot szállítanak. „Soha sem használtam kábítószert, utálom a drogot”.

A. Ignác a bíróság előtt azzal védekezett, kényszerítették, hogy részt vegyen az akcióban, a családja védelme érdekében tette. A két vádlott nem kérte, hogy óvadék ellenében helyezzék őket szabadlábra.

A legenda

A joviális külsejű, dús bajuszú, most 62 éves N. Zoltán nyugdíjas őrnagy igazi legendának számít a magyar vadászpilóták között. Ő volt ugyanis az, aki délszláv háború idején,1994 júliusában befogott és a magyar légtér elhagyására kényszerített egy szerb MIG-21-est. Ez akkoriban történt, amikor rendszeresek voltak a horvátokat támadó szerb gépek által elkövetett légtérsértések. Ezután léptették elő őrnaggyá, az elfogásról még egy festmény is készült.

Az egykori MIG-21-es és MIG-29-es pilóta napjainkban is rendszeresen megnyilvánul a sajtóban. Forgatott videót Pamkutyával és JustVidMannel is, amikor a Youtube-celebek egy repülős szimulátort próbáltak ki, de kikérték a véleményét az ukrajnai háborúval és a rohadó MIG-29-esekkel kapcsolatban is.

Repülős körökben igazi tekintélynek számít, egy portrévideóban – amelyben felsorolja a tucatnál jóval több repülőgéptípust, amellyel repült már – egy bemutató repüléseket végző cég pólójában látható, a cég Facebook-oldalán találunk is fotókat és videókat, amelyeken sétarepülésre visz civileket.

A drogfogásnál lefoglalt kisgép lajstromjele ugyan a rendőrség által közzétett fotón nem látszik, de rendkívül jellegzetes festett mintázata alapján megszólalásig hasonlít egy magyar bejegyzésű Cessna-210-es gépre, amelyet a magyar légi jármű lajstromban meg is találtunk.

Lapunk szombaton és hétfőn is beszélt a kisgép magyar tulajdonosával, egy vállalkozóval, aki elmondta: a gépet határozatlan időre kölcsönadta. Azt tudta, hogy azzal külföldre akarnak menni, de azt nem, hogy milyen célból. A tulajdonos nem kívánta elárulni, hogy kinek adta kölcsön a repülőt, ugyanakkor érdeklődésünkre elmondta: nem tudja, mi van a repülővel, neki hivatalosan még senki nem szólt a lefoglalásáról. A hatóságok tehát nem keresték meg, de szavaiból az derült ki, hogy azzal vagy azokkal sem beszélt azóta, akinek vagy akiknek kölcsön adta a gépet.

A szóban forgó repülő és a lefoglalt drog
© Twitter / Garda Info