Miskolc egyetlen (?) sikerterméke. Titkos volt a teljesen új külső

Advent első vasárnapján délután 5 óra előtt gördült ki először a sínekre a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. varázslatos szerelvénye. Ez a 12. alkalom, amikor útjára indul a miskolci fényvillamos. Idén azonban nagy meglepetéssel készült utasainak az MVK Zrt., mivel egy kívül-belül megújult ünnepi szerelvény álmodtak és valósítottak meg. A boon.hu tudósítása szerint jelentősen eltértek a kezdeti tervektől, de az eddigi legszebb adventi villamost sikerült megalkotniuk.

Fotó: MTI/Vajda János

December 3-ig titkos volt a teljesen új külső, a végeredményt meglepetésnek szánták, és igazából csak aznap láthatta meg a nagyközönség teljesen kész állapotában az elkészült csodát.

Fotó: MTI/Vajda János

A miskolci villamos idén is versenybe száll Európa legszebb villamosa címért, amit már hatszor nyert el Miskolc a MHD86 nevű cseh portál évente megrendezett versenyében.

32 Responses

  1. Tényleg szép, de nagyon unalmas már az a crkusz, ami van körülötte minden évben. Az meg külön szánalmas, ami a cinkelt szavazás kapcsán van. Jól mutatja, mekkora a bugrisság mifelénk.

    11
    1
  2. Leninváros. Az önkormányzaton dolgozik egy ismerősöm, tegnap hallotta, hogy tárgyalások folynak, egy jövőbeni akkumulátor gyár létesítéséről az ipari parkunkban.

    1
    2
      1. Lenin élt, lenin él, Lenin élni fog
        Csak közben európai lesz és magyar és szociáldemokrata.

        Nem tudtad?

          1. Oszt 33 éve van a begyetekben?

            nem vagytok ti egy kicsit politikailag impotensek

            Egyre jobban tisztelem egy Kovács, egy Horn, egy Lendvai politikai kultúráját

            de nektek csak monetumos-dékás-rosszabik katyvasz jutott.

  3. Ez is csak arra lesz jó, hogy pató Xhéje fényezze magát, pedig semmi közük hozzá. Déneske pl.már kirakott egy képet róla a facebookjára.

    6
    1
  4. Miskolc egyetlen sikerteméke?
    Lehetne több is, de most erről beszélünk.Európa legszebb villamosa címet,már hatszor nyerte el Miskolc a MHD86 cseh portál versenyén. Most újra indul a megmérettetés. Erre a versenyre sok ember nagyon gazdag képzelőerejére sok munkájára a cég / város / pénzére van szükség. Abban az esetben sem kidobott pénz az ablakon, ha netén nem az első hanem az X. helyezést érjük el. Reklámról hallott valaki? Marketing ismerős? Kedves hozzászóló megjegyzi „Már nagyon unalmas minden évben ez a cirkusz” Közlöm vele, hogy 2023 éve ünnepeljük a Karácsonyt. Nem unalmas? Meg a cinkelt szavazás, mivan? Abban viszont igaza van, hogy mekkora a bugrisság mifelénk!
    Arra mit mondjak, hogy erre a hírre valami leninvárosi f@szsággal kommentel. A másik kifogásolja, hogy valami déneske a kirakott képpel fényezi magát. Hát azt mondom rakjál ki Te is egy képet /vagy többet! az Adventi villamossal/ról és szavazz rá. Ne fröcsögjetek!!! Csináljatok valamit aminek örűlhetünk, amire büszkék lehetünk! Sz@rral dobálni…azt fikázd ami tényleg sz@r…

    4
    2
    1. Te ostoba megvezetett barom, neked kenyér és cirkusz kell. Meg hogy ne kelljen gondolkodásra használni az agyadat

      6
      2
      1. Debreceni virágkarnevál
        Kicsit nagyobb teljesítmény

        Kormányok jönnek-mennek

        Nem véletlen református a Nemzet fővárosa

        1. Csak nem azt mondod, hogy a nem fideszes kormányok nem szivatták a városokat azért mert nem fideszesek? Örület nem?

          1
          2
  5. Ha a hatóság tudná hogy mit csináltak engedély nélkül ezzel a villamossal… Még jó hogy titkolóztak.

    1. Hát igen, egy vészfékezésnél életveszélyes sérüléseket fog okozni a belső berendezés. Még szerencse hogy itt Miskolcon betartják az autósok a Kreszt és nem kell arra számítani hogy egy autós bekanyarodna a villamos elé.

  6. nem lehetséges hogy az mvk zrt szakemberei feldíszítsék a miskolc budapest IC-t hátha gyorsabban felérne pestre?
    lassan jobban járunk ha az 1-es villamos elmenne a keletiig, az is lehagyná a szerencsétlen vonatot.

    1. Igen, Badány elvtárs nagyon hatékonyan lobbizik a kormánynál a miskolci vasútvonalak ügyében. Ja nem.

      1. Az mvk szakemberei inkább azzal foglalkozzanak hogy miért kell a fél városon és a Tiszain 5 km/h sebességgel száguldania a villamosnak.

          1. A járművezetők ha betartanák a sebességhatárokat nem lenne semmi baj a pályával.

  7. Pató Palika sikertörténete a Búza téri aluljáró villámgyors felújítása, ami még most sincs kész. Halálos áldozata ugyan már van , de nem kell elkapkodni. De adventi villamos az van. Parasztvakítás paraszttól parasztnak.

    5
    2
        1. Idéznéd hogy hol és ki írt arról hogy „Halálos áldozata van az aluljáró felújításnak”?Menni fog?

          2
          2
          1. Esetleg, ha menne az értő olvasás, nem kellene hülyeségeken rugóznod. Idézem: „…aluljáró villámgyors felújítása, ami még most sincs kész. Halálos áldozata ugyan már van” Tehát: nem a felújításnak van halálos áldozata, hanem annak, hogy hónapokig le volt zárva és nem tudtak biztonságosan közlekedni az emberek, teccik érteni?

          2. Hagyd. Az elvtelen, gerinctelen verescsicskát a tények, a valóság nem érdekli. Ő csak a bábját mosdatja. Ezért tartják.

  8. Miért nem lehet örülni annak, hogy van egy lelkes csapat, amelyik ötletel, munkát, energiát fektet bele, és a miskolci gyerekek élvezik? Miért nyomogat egy tucat bugris gombokat napi 24 órában, hogy valami ismeretlen cseh oldalon nyerjünk valamit, aminek semmi haszna nincs, mert attól ugyan nem tódulnak ide a turisták.

  9. Senkinek nem tűnik fel,mennyire ósdi,naftalinszagú, szinte büdös ez az egész habby-feeling sugárzó giccsparádé?
    Tessenek a naptárra nézni ! XXI. században élünk, ez már nem a sötét középkor .

Hozzászólás a(z) Fenyvesi Attila bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű