A Földes Gimnázium és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium. Tavaly a Herman a 30., a jezsuita gimnázium a 66., a Földes pedig a 75. helyen végzett.
Büszke az eredményre
Az idén a Herman Ottó Gimnázium a 18. helyre lépett előre az országos listán.
Madarász Péter igazgató portálunknak elmondta, büszkék erre az eredményre. „Annak ellenére is büszkeséggel tölt el ez engem, hogy szerintem sokkal pontosabb és reálisabb lenne ez a rangsor, ha nem egy pillanatnyi állapotot mutatna be, hanem, mondjuk, az utolsó öt év eredményeit nézné. Biztosíthatok mindenkit, hogy semmit nem csináltunk másképp, mint eddig. Gratulálok tehát a diákoknak, a szülőknek és a tanároknak is, hiszen ez mindannyiunk közös munkájának az eredménye. Még nagyobb öröm az, hogy a Dunától keletre nincs jobb gimnázium a miénknél – mondta az igazgató, aki megemlítette azt is, hogy sokszor hasonlítják az iskolát egy versenyistállóhoz. – Kár, hogy egyetlen felmérés sem tudja bebizonyítani az érzéseinket a külvilág számára. Diákjaink jól érzik itt magukat, az iskolában jó a hangulat, és nagyon sokan tartják utólag is csodálatos és meghatározó éveknek az itt eltöltött időszakot az életükben.”
A százas rangsorra még két miskolci iskola került fel az idén is: 56. helyen a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, valamint 84. helyen a Földes Ferenc Gimnázium. boon.hu
Fotó: Régi Földes tanárok
virágozzék!
Kormos Vili még tudta, mi a dolga. Veres szóra sem érdemes.
ismétlődő komm. törölve
az ismétlődő kommenista?
Én úgy tudom, hogy visszajöttek a városvezetésébe, dékásnak
vagyis
európainak, magyarnak és szociáldemokratának öltözve.
Jé, egy magáncég buszvezetője
Nehezen megy neki az olvasás
„1./ Az európai uniós strukturális vagy kohéziós alapok közül az EFOP Plusz program keretében valóban fordítana tanárok béremelésére a kormány,
2./ a Helyreállítási Alap (RRF) az oktatás minőségét kiegyenlítő intézkedések, például a digitális oktatáshoz való hozzáférés segítését célzó tervek találhatók benne.
3./Ennek a két forrásnak a folyósítása valóban azon múlik, hogy az Európai Bizottság elfogadja-e a Magyarország által benyújtott terveket. ”
Ugye ezeket az EU-nak 666-szori átgusztálásra JÓ ELŐRE le kell adni. Utólag nem lehet, nem érdemes belehazudni.
Ezért sorakoztak fel a miskolci tanárok a fejvadászok által kiválasztott Pankotai Lilike mögé
Másképp már nem tudtak küzdeni a saját béremelésük ellen. Egy rossz szavuk nem volt a Lilike,
az ellenzéki EU-s képviselők ellen.
Hát ez Miskolc.
Kösz Veres. Ideje visszaköltöznöd Ózdra.
neked meg zsoccára. többet ne gyere, írogass a zsoccahirnok.hu-ra
Te meg egyáltalán ne írj. Seperd el a havat a báb portája előtt, hátha kapsz tőle megint egy kis kannásbort.
Itt Bécs-ben nem utazik senki ingyen, csak a Wiener Linien -nél dolgozók, és ha jól tudom a családtagjaik is (de ez nem biztos)
Összehasonlításként:
sima éves bérlet: 365 € azaz 1 €/ nap ( részletfizetés esetén 375 €)
nyugdíjas éves bérlet: 224 € ( részletfizetés esetén 229 € )
Országunkban minden 65 éven felüli uniós állampolgár ingyen utazik a sötét orbáni diktatúrában.
Pató Pali lecsúsztatta
Ja.
Csak az nem mindegy , hogyan , milyen adatokból számítják a helyezéseket . . .
A liber-nyákosságnak kicsi a súrlódási együtthatója. 😂😁😀
„lecsúszott”?
az a Marcsa bugyogója volt
A hollósi jelöltségéről szóló cikket miért tüntetted le Pusztai….?Csak nem rád szóltak Bandiék….?
https://www.eszakhirnok.com/2023/12/03/a-kdnp-miskolci-polgarmester-jeloltje-tik-tok-bandi-meg-nem-hivatalos
mert már beszoptátok
így működik a suttogó propaganda