Karácsony Miskolcon. Egy nagy trikó amit tőled kaptam…

Közösen koszorúzta volna meg Veres Pál és Karácsony Gergely Szemere Bertalan szobrát a belvárosban, azonban erre nem került sor, mert időközben a miskolci városvezető és Karácsony Gergely is sietősen eltűnt.

Karácsony mélyen hallgat

Az eseményt követően a boon.hu munkatársa kérdéseket szeretett volna feltenni Karácsony Gergelynek.  Karácsony Gergely párbeszédes párttársa, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal 506 millió forintot fizetett be készpénzben az általa vezetett a 99 Mozgalom számlájára. A pénzek több mint négyötöde külföldi pénznemben, euróban és fontban érkezett a mozgalomhoz. A befizetések során a számlavezető OTP Banknak átadták az adománygyűjtés során keletkezett jegyzőkönyveket, amelyeket a pénzintézetnél gyanúsnak tartottak, ezért feljelentést tettek. Ebben többek között az szerepel, hogy az adománygyűjtő ládákba nem kerülhettek be úgy az összegek, ahogy a jegyzőkönyvekben szerepelnek. A kérdésekre Karácsony Gergely nem válaszolt, és viharosan a sajtó elől elzárt részre menekült úgy, hogy közben a kollégáinkra az ajtót szinte rácsapták.

boon.hu