Skip to content

Akárcsak Veres Pali korábban, ROBERT FICO BIZONYOS MÉDIUMOKKAL FELFÜGGESZTI A KOMMUNIKÁCIÓT

Akárcsak Veres Pali korábban, ROBERT FICO  BIZONYOS MÉDIUMOKKAL FELFÜGGESZTI A KOMMUNIKÁCIÓT

Korábban írtuk

Bréking. Veres Pali besértődött

Mint írják, erről azután született döntés, hogy hosszú hetek óta nem érkezett érdemi és megnyugtató válasz a cégtől azzal kapcsolatban, hogy a szerkesztőség tagjai közül ki és kinek az utasítására kommentelt minősíthetetlen stílusban a város polgármesteréről a Borsod Online hivatalos Facebook-oldalán, a Borsod Online nevében, a Borsod Online profilját használva.

A minősíthetetlen, minden jogosan elvárható erkölcsi, szakmai és emberi minimumot áthágó hozzászólással, illetve az erre vonatkozó kérdés előli kitéréssel a Mediaworks helyi kiadványai bizonyították, hogy jól láthatóan semmibe veszik a korrekt újságírói munka legalapvetőbb elveit is.

Ahogyan egyébként ezt teszik már hosszú hónapok óta, amikor a kérdéseikre adott válaszokat kiforgatják, esetenként úgy ollózzák össze, hogy azzal hazug módon lejárassák, és a valóságtól eltérő színben tüntessék fel Miskolc jelenlegi vezetését.

Az Észak-Magyarország napilap és a Borsod Online hírportál az elmúlt egy évben számos esetben bizonyította, hogy hírszerkesztése politikailag súlyosan befolyásolt, állításaiban több ízben csúsztatott, vagy helyezett állításokat hamis politikai kontextusba. A két sajtóorgánum láthatóan nem visel felelősséget Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakosságának objektív tájékoztatásáért, hanem egész más motivációknak engedve végzi tevékenységét, amelyhez a jövőben az Önkormányzat és az Önkormányzat társaságai nem kívánnak asszisztálni.

Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata hisz a sajtószabadságban és a korrekt tájékoztatásban, éppen ezért eddig is megválaszolta valamennyi médium kérdéseit.

ROBERT FICO BEKEMÉNYÍT: BIZONYOS MÉDIUMOKKAL FELFÜGGESZTI A KOMMUNIKÁCIÓT

A szlovák kormányfő felfüggeszti a kommunikációt néhány médiummal, „amíg nem kezdik el teljesíteni törvényben előírt kötelezettségeiket” – közölte a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya hétfőn.

Az intézkedés négy, részben külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező, liberálisként számontartott tömegtájékoztatási eszközt érint, név szerint a Markíza kereskedelmi televíziót, az Aktuality.sk hírportált, illetve a Sme és a Dennik N lapokat és hírportáljaikat.

A közleményt ismertető TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte Robert Ficót is, aki a döntés kapcsán kijelentette: tiszteletben tartja, hogy az állami szerveknek a vonatkozó szabályozás szerint kötelességük tevékenységükről tájékoztatni a sajtót, annak érdekében, hogy az sokoldalú, időszerű és az igazságnak megfelelő információkkal tudja ellátni a nyilvánosságot.

Viszont – tette hozzá – a mostani intézkedés által érintett sajtótermékek „az új kormány létrejöttének első órájától fogva nem teljesítik azon kötelezettségüket, hogy valósághűen, sokoldalúan és idejekorán tájékoztassák a nyilvánosságot”.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



13 Comments

  1. Névtelen
    2023.12.02. 06:59

    Veres Úr!

    Na és mikor sértődik meg azon a mérhetetlenül ostoba és hazug cikken, amely egy csepp Európát vizionál az omladozó, húgyszagú belvárosba?
    Ja, az más. Ja, az ilyen kérdések elől menekül, bujkál, mert csak a lakájsajtót kedveli. Ahol nem forgatják ki azt a temérdek valótlanságot.
    Veres úr, hát akkor a lakájsajtóban vegye sorra a gügye Nagy Miskolc programjának elemeit, amiből a miskolciak nagy szerencséjére nem sk minden valósult meg.

    4
    3
    • Névtelen
      2023.12.02. 09:05

      egy picike részlet, helyesírási hibákkal:

      „A városrészeknek legyen saját városközpontja, minden szolgáltatással, valódi értelemben. Visszahozzuk a város elveszett fesztiváljait. Kocsonyafesztivált, operafesztivál rági nezetközi rangját vissza kell állítani, új zenei fesztivált indtunk, nyáron, és vissza szeretnénk szerzni a Kaláafesztivált is, megőrizzük a régi értékeket, és erősíteni szeretnénk azokat, Cinefestet, és szorosabbá fűznénk a Miskolci Egyetemi napokkal is.

      A napokban történt miskolci rendőrveréssel kapcsolatban egyik fontos programelemként említette a közbiztonság kérdését. “Hatékonyabbá és határozotabbá kell tenni a városi rendészet munkáját, békés átlagemberek, parkolási szabálysértések helyett figyelmüket a valódi bűnözésre fordítsák. Szorosabbra fűzzük a viszonyt a Belügyminisztériummal, a rendőrséggel, hogy több járőr jusson a miskolci utcákra, hogy magasabb béreket kapjanak a járőrök, akár önkormányzati pótlékkal kiegészítve azt” – hangzott el.

      Veres Pál fontos kérdésnek tartja a Salkaházi programot, amelyet nem hogy megszüntetne, annak bővítését tervezi. “Amellett, hogy megtartjuk valamennyi elemét, kiszámíthatóbb programot ígérünk, és nem csak a választások idejére…”

  2. Névtelen
    2023.12.02. 08:24

    Igen, Veres ennyit tud. Átveszi az orbánista módszereket.

    4
    1
    • Névtelen
      2023.12.02. 09:08

      bezzeg a gyurcsányista módszerek 😁😂🤣😁 hattyúboncolás, cigánygyilkosságok, 2006, stb.

  3. Névtelen
    2023.12.02. 09:29

    Teljesen igaza van!

  4. Névtelen
    2023.12.02. 18:19

    ” Ha egy üvegbe rakunk 10 fekete hangyát és 10 tűzhangyát, semmi sem fog történni.
    De ha valaki erőteljesen megrázza az üveget, a hangyák elkezdik ölni egymást.
    A tűzhangya úgy véli hogy a fekete az ellenség, míg a fekete úgy véli, hogy a tűzhangya az.
    Ugyanakkor, az igazi ellenség az, aki megrázta az üveget.
    Ugyanez igaz a társadalomra is. Férfiak, Nők, Fekete, Fehér, Hit, Tudomány, Fiatal, Öreg Stb…
    Mielőtt nekiesnénk egymásnak, fel kell tennünk magunknak a kérdést:
    Ki rázta meg az üveget? ”
    -Sir David Attenborough-

    NEM A DK?

  5. Névtelen
    2023.12.02. 18:21

    Veres felemelése Ficohoz.

    Ja, lejárató jelleggel

  6. Névtelen
    2023.12.02. 18:24

    Feketeseggű Államok: Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Szerbia…

    Alakul ez! Lassan itt a volt KGST.

    1
    1
  7. Névtelen
    2023.12.02. 21:29

    amikor orbán nem nyiltakozott a hírtv-nek vagy a hvg-nek, telex-nek? csak néhány példa, zsocca fc.

    • Névtelen
      2023.12.02. 22:12

      bezzeg a gyurcsányista módszerek 😁😂🤣😁 hattyúboncolás, cigánygyilkosságok, 2006, stb.

    • Névtelen
      2023.12.02. 22:18

      Ne keverd már össze Orbánt Karácsonnyal

      „A miniszterelnök 2019-ben bevezetett új szokása, hogy évente egy nagy sajtótájékoztatót tart, és ilyenkor válaszol független, kormánykritikus lapok kérdéseire is. Azért nem mindenkinek, az idein például a Direkt36, a Magyar Hang és az Alfahír be se juthatott. Az interjúkérelmekkel rendszerint ennyire se jut a független sajtó.”

      Ez csak természetes. Mocskolni enélkül is tudjátok.

  8. idézet
    2023.12.05. 15:02

    Akinek egyszerre van örökké maró, csillapíthatatlan kisebbségi komplexusa, kielégíthetetlen nárcisztikus hajlama, és lopási kényszerrel megtüzdelt hatalomvágya, annak teljesen mindegy, hogy örömtüzek, vagy egy pogrom által felgyújtott város tüzei világítják meg az arcát a tömeg felé. Neki a lángok, és az ő központi szerepe lesz csak a fontos. Ahogy Magyarországot, úgy Európát is simán romba döntené azért, hogy ő fontosnak látsszon, és a pénz csörögjön.

    Egyik hatalmas vágya, és örök kudarca, hogy sem Európához, pláne Amerikához sohasem lehet elég nagy, elég hatalmas. De odaszarni a VIP tárgyaló küszöbére, és arról álmodni, hogy egyszer a tárgyalóasztal közepére is sikerülni fog – ez a vágy örökké megmarad.

    Ha volna igazság az országban, ahogy nincs, ez kerülne a fejfájára is: A kis szar, aki nagy akart lenni

  9. Névtelen
    2023.12.07. 05:47

    Nagy Feró Kossuth-díjas előadóművész a HVG-nek:

    „Az a világ nagy hazugsága, hogy a demokrácia nyugati formáját az egyetlen lehetséges igazságként adják elő. A liberális kifejezésnek meg nincs is meg az értelme. A demokrácia nagyon fontos lehetne, de sajnos el van torzítva, a demokraták így aztán nem is demokratikusan működnek. Számomra az nem demokrácia, ha »beverik a pofámat«, mert olyat mondok, ami nem a kedvükre való . . .”

    A Fiatal Demokraták Szövetségéről beszél ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük