Egy aktív nyugger kiosztott két nyaklevest

Kiosztott két nyakleves egy debreceni öreg a játszótéren – A Debreceni Járási Ügyészség
az indulatos vádlott ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi
sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, amely szerint 2023. június 16-án 12 óra 30 perc
körül a vádlott azt észlelte, hogy a társasház mögötti játszótéren több gyerek tartózkodik és
folyamatosan hangoskodtak, és ez zavarta a házaspárt. A vádlott egy idő után elvesztette a
türelmét, kiment a lakásának erkélyére és rászólt a gyerekekre, akik azonban visszabeszéltek
neki. A feldühödött férfi rövid idő elteltével lement a játszótérre, közte és az ott tartózkodó
gyerekek között szóváltás alakult ki, majd a vádlott odalépett az egyik kiskorú sértetthez és
nyitott tenyérrel nyakon, illetve háton ütötte. Ezt észlelve a sértett segítségére sietett a szintén
kiskorú testvére, azonban a dühös férfi odalépett hozzá, megszorította a nyakát, majd nyitott
tenyérrel őt is nyaktájékon ütötte, s visszament a lakására. A vádlott bántalmazása
következtében mindkét kiskorú sértettnek nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérülései
keletkeztek. Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le. A
Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő, megbánó vádlott ellen 2
rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt
emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára
irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az
iratok tartalma alapján a vádlottat intézkedésként bocsássa próbára.(civishir.hu)