Dr. Cserni Gabriella, a Miskolc Holding Zrt. adatvédelmi felelőse: Nem áll módunkban válaszolni

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint Iván Tamás, a Miskolc Holdig Zrt. igazgatósági tagja és Kovács Zoltán, a cég felügyelő bizottságának tagja tulajdonostársak lehetnek egy ingatlanfejlesztő társaságban.

Tulajdonostársak

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a vállalat szerint nem áll-e fenn összeférhetetlenség az esetükben, és nem tartják-e aggályosnak, hogy egy profitorientált gazdasági társaságban tulajdonostársak a nevezettek. Iván Tamás esetében arra is kíváncsiak voltunk, hogy juthatott-e pozíciójából fakadóan olyan információkhoz, amelyet esetleg akár a saját cége érdekében is felhasználhatott. Szintén, a nyilvánosan elérhető céginformációk alapján Vojtilla László, a MIVÍZ Kft. ügyvezetője is érdekelt lehet ebben az ingatlanfejlesztő cégben. Az ő esetében is arra voltunk kíváncsiak, fennáll-e az összeférhetetlenség.

Dr. Cserni Gabriella, a Miskolc Holding Zrt. adatvédelmi felelőse arról tájékoztatta szerkesztőségünket:

A felvetett összeférhetetlenség vizsgálatára Iván Tamás igazgatósági tag, Kovács Zoltán felügyelőbizottsági tag és Vojtilla László a MIVÍZ Kft. ügyvezetője tekintetében a Miskolc Holding Zrt. vizsgálatot folytat le.

Azt is aláhúzta: ennek lezárásáig a felvetett kérdések tekintetében nem áll rendelkezésre közérdekű adat, ezért közérdekű adatigénylésünkre nem áll módunkban válaszolni.

boon.huhttps://www.boon.hu/helyi-kozelet/2023/11/belso-vizsgalat-osszeferhetetlenseg-miskolc-holding-boon