Bod Tamás egy csabai középiskola-igazgató öngyilkosságának a körülményeiről ír
Vácról Béres Máté jelenti, hogy sajna nem épült meg a kórház rendelőintézete, noha belengették; a Fidesz szerint az EU miatt nem épült, de megtalálták az ellenzéki szálat is.
Elolvasom!
A békéscsabai esetről azonban nem lehet az eddigi tenorban megszólalni, mert az nem tragikomédia, mint ezek, hanem úgy tragédia, ahogy van. Bod Tamás ugyanis egy csabai középiskola-igazgató öngyilkosságának a körülményeiről ír. Kollégái szerették, tanítványai szerették, szakmájának elismert művelője volt… Több mint harminc éve tanított ugyanabban az iskolában, több mint húsz éve volt az igazgatója. Miért? A halála után hírzárlatot rendeltek el.
Elolvasom!
Más szempontból, de ugyancsak tragikus tény, hogy a legutóbbi népszámláláson 100 ezerrel kevesebben vallották magukat cigánynak, mint korábban. Hová lett százezer emberünk? Dusza Erika és F. Szabó Emese cikke végső soron arról szól, mit árul el egy országról, hogy a legnépesebb kisebbsége önmagát megtagadva nyilatkozik meg az identitásáról. Kinek jó ez, és kinek veszteség? S miért alakult így? Miért érzik borzasztónak sokan a saját származásukat? Miért kell állampolgároknak még a nevüket is megváltoztatni azért, hogy jobb életet biztosítsanak maguknak? Akármennyire is kézenfekvőnek tünnek innen a válaszok, megélve mindezt egész más a kép. Szörnyű a kép.
Elolvasom!
Jobb is, ha gyorsan a kultúra szabadabb vizei felé fordítjuk sajkánk, akad ott is diktátor bőven. Vegyük például Napóleont, akiről most a könnyű kasszasikerek veteránja, Ridley Scott forgatott egy annyira, de annyira színes, szagos, kacsintós történelmi tablót, hogy még a híres Borogyínói körkép is elbújhat mögötte a fasorban. Tanult kollégánk, Barotányi Zoltán előbb összeveti a látottakat a történelemmel, aztán az ifjú Bacsadi Zsófia pedig mint filmet vizsgálja meg a filmet. Maga mindent kétszer mond, filmet, filmet, Bacsadi Zsófi pedig a héten kétszer ír, hisz’ van neki egy nagyszerű William Friedkin-portréja is. A francia kapcsolat, Az ördögűző vagy éppenséggel az Élni és meghalni Los Angelesben rendezőjéről beszélünk, akinek nyáron zárult le az életműve.
Barcza Réka Mészáros Flóra művészettörténésszel tárgyalt a Lantosról, tudniiillik, Lantos Ferencről, a kérlelhetetlen képzőművészről. Bakos András az erdővel a hóna alatt loholó pispek után viszont egy könyvvel a hóna alatt szaladt, melyet az üldözés közben ügyesen ki is olvasott. Én, erdőt?
Turbuly Lilla színházban volt. Nekem pedig szerencsém volt, akarom mondani, volt szerencsém, ne féljen, drága olvasó, jövök a jövő héten is, s lesz zsákomban az alkalomhoz illően minden jó, piros alma, mogyoró, úgyhogy tessék szépen csillogóra puceválni azokat a kiscipőket, mert most sem fért ide, csak a tartalmunk fele, s máris itt az ugyancsak dús online hírlevél is.
Digitális előfizetés, akár már havi fizetéssel
Támogatás
Legfontosabb cikkeink a héten a magyarnarancs.hu-n:  
A magyarok többsége a megélhetése miatt aggódik, ezért pedig a kormányt tartja felelősnek
A gazdasági nehézségek mellett jelentéktelennek tűnnek az olyan problémák, mint a korrupció. A Policy Solutions friss felmérését elemeztük.
„Szuverenitásvédelem”: amikor Orbánék avatkoznak be egy másik ország belügyeibe
Párizstól Szkopjéig, Varsótól Pozsonyig – a magyar kormány nem annyira érzékeny más ország szuverenitására, főleg ha neki tetsző szélsőségeseket akar támogatni.
Duda Ernő immunológus: Az influenzavírus annál veszélyesebb, minél fiatalabb valaki
Miért és kinek érdemes oltatnia magát, vagy véd például a tavalyi oltás is? A Szegedi Tudományegyetem professor emeritusával erről is beszélgettünk.
Orbán Viktor belekóstol a politikai pszichiátriába
A miniszterelnök fizetett hirdetésben gúnyolódik tavalyi kihívóján.
„Az állatok meg a velük jött emberközösség örömet ad” – így telnek a napok a siófok-töreki állatmenhelyen
Két ember plusz önkéntesek gondozzák a szabadon legelő állatokat. Egy nap valaki megkérdezte: „Mennyiért mennétek el innen?” A válasz az volt, hogy semennyiért. Onnantól kezdve jöttek a feljelentések, a hatóságok vizsgálatai.
JÁTÉK
Játsszon idén is a Naranccsal értékes könyvcsomagokért a Sorköz ünnepi játékán!
November 30. és december 10. között megnyerheti a Sorköz szerzőinek idei kedvenc könyveit, a három ajándékcsomag egyikét!

OLVASNI MUSZÁJ
A szabadság veszélyes, ha nem vigyázol, belehalhatsz – Paul Auster egy regényéről
Az amerikai szerző regényének főhősei, nem meglepő módon, írók. A történet azonban számos csavart rejt, és gondolkodásra bírta szerzőnket, Bolla Ágnest is. Az Olvasni muszáj sorozatban a Leviatánról lesz szó.

ÁSATÁS
Török András: „Sajnos javíthatatlan pesti vagyok”
Tíz éve beszélgettünk Török Andrással, a Budapest könyv szerzőjével. Most, amikor megjelent a kötet revideált, harmadik kiadása, idézzük fel Legát Tibor interjúját az Ásatás sorozatban!

Könyv, zene, kiállítás, film, színház – a Narancs heti kulturális kínálata: 

FILM
A gyilkos
David Fincher legújabb filmjének hőse egy képzett, profi gyilkológép, aki mindent alávet céljának, de életében először hibázik, így menekülnie kell. Az egy francia képregény alapján készült A gyilkos úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy vérbeli thriller, ám fű alatt mégis tele van humorral. Kritikánk a filmről itt olvasható! 

KÖNYV 
Javier Marías: Tomás Nevinson
Nevinson tehetségesen utánoz különböző nyelvjárásokat, ezért is szervezte be a titkosrendőrség, neki pedig a munkája egyre inkább megszokottá, olykor élvezett élethivatássá, szenvedélybetegséggé vált. Visszavonulása után kap egy új megbízást, három nő közül kell lelepleznie az ETA-terroristát, még úgy is, hogy meg van győződve róla, mindhárman ártatlanok. Bakos András írása a kötetről itt! 

KIÁLLÍTÁS 
Konok Tamás és Vásárhelyi Tamás: Tér-Mozgás-Játék 
Konok Tamás letisztult geometrikus formái ezúttal Győrben lépnek érdekes párbeszédbe Vásárhelyi Tamás interaktív mobil szobraival, működtethető játékaival. Olvassák el ajánlónkat itt! 

Napi híreinkért kattintson a magyarnarancs.hu-ra itt!