Skip to content

Európai viszonylatban is nagyon kevés Magyarországon az egyetemista

Európai viszonylatban is nagyon kevés Magyarországon az egyetemista

Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb a felsőoktatásban tanulók aránya Európában az elmúlt években – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) alapján a Népszava.

A 2021-es adatokkal most frissített statisztika szerint két éve 2,96 százalék volt a hallgatók aránya a felsőoktatásban az össznépességhez viszonyítva. Ennél alacsonyabb eredmények csak

  • Romániában (2,93 százalék),
  • Szlovákiában (2,59 százalék)
  • és Luxemburgban (1,20 százalék) születtek.

Népességarányosan Törökországban (9,84 százalék), Görögországban (7,98 százalék) és Cipruson (5,94 százalék) a legtöbb az egyetemista.

Miközben a listavezetőkön túl is számos országban folyamatosan nőtt 2013 és 2021 között a felsőoktatásban tanulók aránya, addig Magyarországon, illetve a három sereghajtó országban csökkenő tendenciát mutat a statisztika.

Hazánkban 2013-ban még 3,63 százalék volt az egyetemi/főiskolai hallgatók aránya, ez egészen 2019-ig folyamatosan csökkent, a legalacsonyabb szám 2,88 százalék volt, onnan emelkedett vissza valamelyest.

 

 

Bár a KSH statisztikájában az elmúlt két év számai még nem szerepelnek, a Népszava szerint a felsőoktatásban tanulók száma idén 289,9 ezer fő volt, ami kb. 2500-zal több, mint 2021-ben.

A lapnak Polónyi István oktatáskutató arról beszélt, hogy a hallgatói létszám ilyen meredek zuhanásában nem kevés szerepe volt az Orbán-kormány 2013-as felsőoktatás-politikájának. Ehhez azt is hozzátette, hogy

Az egyetemre járók és a diplomát szerzők ilyen mértékű elmaradásának a következő években visszafogó hatása lesz a magyar gazdaság fejlődésére, különösen azokban a húzóágazatokban, mint az informatika, ahol minél több magas színvonalú diplomásra lenne szükség. Ha kevés a diplomás, az visszahat arra, milyen irányba képes fejlődni a gazdaság.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



8 Comments

  1. Névtelen
    2023.11.26. 03:07

    Ez csak örömhír a fidesznek! Egyre több a hülyíthető ember, akik a párt létszámát növelhetik. Azért megnéznék egy statisztikát arról is, hogy a fideszen belül mennyi a magasfokú iskolát végzettek aránya! 🙂 🙂

    3
    1
  2. Névtelen
    2023.11.26. 08:44

    Itt a magyarázat arra, hogy miért uralkodhatnak a magyarokon Orbán Viktorok és Veres Pálok.

    2
    1
  3. Névtelen
    2023.11.26. 10:19

    Nem a kormány a hülye, hanem a kretén szavazóik. Ami pluszban vicces, hogy a fidzse maffia tagjai szerintem nyeritve szakadnak a röhögéstől, hogy miket lehet lenyomni a hívek torkán. Egyre jobban azt érzem, hogy jól is teszik…

    3
    1
  4. Névtelen
    2023.11.26. 10:50

    Ma olyan világ van, minden ezt sugallja, hogy minél gyorsabban, minél könnyebben jól fizetős helyre menni. A kitartó tanulás, a széleskörű szakmai tapasztalat megszerzése, az áldozatos munka a hivatásért, az emberekért, az országért, hát…jó lenne….

    2
    1
  5. Névtelen
    2023.11.26. 14:14

    https://uploads.disquscdn.com/images/c02bd3bc42c18c155e7dc5a6158a971a3351b1534c01e21dfb8a6ea6d5cc0ac7.png?w=800&h=506

  6. Névtelen
    2023.11.26. 14:15

    https://uploads.disquscdn.com/images/bb658134296ea558a18314ff87063cb03f596c8ee77f28b43bdf9670298eadd8.png?w=800&h=441

  7. Névtelen
    2023.11.26. 19:52

    XCXX szokásos primitív, semmirevaló címképed a mostanában felmerült és a balfaszellenzéket égető „adománygyűjtő” ládákról szól? Csak fejcserét hajtottál végre? Ezért a gazdádtól fejmosás fogsz kapni! 😛 😛 😛

  8. Névtelen
    2023.11.27. 06:20

    A MAGYAR FELSŐOKTATÁSBAN MÉG MINDIG NEM DIVAT BÜFÉ-SZAKON VÉGEZNI, DE NEMSOKÁRA AZAZ IDŐ IS ELJÖN .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük