Skip to content

Fontos. Az Európai Parlament hivatalosan is kezdeményezte a tagállami vétó jelentős korlátozását

Az Európai Parlament szerdai ülésnapján elfogadta az EU reformját érintő javaslataikat. Ezek a kezdeményezések az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat eredményeit tükrözik. A Fidesz szerint ezek a felvetések nem időszerűek.

A Parlament azt szeretné, ha a reformokkal nőne az Európai Unió cselekvőképessége, az uniós polgárok szavának pedig nagyobb súlya lenne. A képviselők legfontosabb javaslatai a következők:

  • kétkamarás rendszer és új szavazási rendek a Tanácsban a patthelyzetek elkerülésére, több döntés minősített többség és rendes jogalkotási eljárás alapján;
  • a jogalkotás kezdeményezésének joga, valamint társjogalkotói jogkör a Parlamentnek a hosszú távú költségvetés kialakításában;
  • a Bizottság (átnevezve „Európai Végrehajtó Testületnek”) tagságára vonatkozó szabályok teljes felülvizsgálata, ideértve a Bizottság elnökének megválasztását is (a jelölés joga a Parlamenté, a jóváhagyásé pedig az Európai Tanácsé lenne, vagyis éppen fordítva, mint jelenleg), valamint lehetőség a Bizottság elnöke számára, hogy a biztosi kollégium tagjait politikai preferenciák alapján, ugyanakkor a földrajzi és demográfiai egyensúlyt szem előtt tartva válassza ki;
  • lényegesen nagyobb átláthatóság a Tanácsban azáltal, hogy jogalkotási kérdésekben közzéteszik az egyes tagállamok álláspontját; valamint
  • a polgárok akaratának jobb érvényre juttatása megfelelő részvételi mechanizmusok létrehozásával és az európai politikai pártok szerepének fokozásával.

A képviselők javaslata szerint több uniós hatáskör kellene a környezetvédelmet érintő kérdésekben. Az EU hatáskörébe kellene utalni más olyan, jelenleg kizárólag tagállami szinten kezelt területeket is, mint a népegészségügy, a polgári védelem, az iparpolitika és az oktatás. A már most is megosztott uniós hatáskörök kiterjesztését javasolják továbbá az energiaügy, a külügyek, a külső biztonság és védelem, az EU külső határaira irányuló politika, valamint a határokon átnyúló infrastruktúra területén.

A Fidesz képviselői a javaslat ellen szavaztak. Közleményük szerint az Európai Parlament a tagállamok érdekeit súlyosan sértve egy centralizált európai szuperállamot kíván létrehozni.

„A tagállamok polgárai erős tagállamokat és erős Európát akarnak. Amennyiben csökkentjük a tagállamok jogosítványait, úgy Európát is gyengítjük. Ma számos kérdés foglalkoztat bennünket, ahol megoldást kell találnunk. Háború, migráció, Európa gyenge versenyképessége. Ezek megoldása jelenleg sürgetőbb, mint a szerződések módosítása” – fogalmazott a fideszes képviselőcsoport nevében Trócsányi László.

Az EU spanyol elnöksége várhatóan decemberben terjeszti az állam- és kormányfők tanácsa elé a javaslatokat.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



9 Comments

  1. Névtelen
    2023.11.23. 06:49

    pocak szomorú

    2
    3
    • Névtelen
      2023.11.24. 17:27

      Aha! És ezt nevezik a brüsszeli szemetek demokráciának.
      x

      • Névtelen
        2023.11.24. 17:43

        És ez mitől nem demokrácia?Bevezették?

  2. Névtelen
    2023.11.23. 11:29

    tele fogja röfögni a propaganda ujságokat.
    sivalkodj disznó!

    2
    3
    • Névtelen
      2023.11.23. 17:53

      Jók ezek a hasznos, értelmes politikai hozzáfingások! 😛
      Nocsak, a Döglött Kutyák budigödre már kiöntött? Több fos már nem fér bele, és brüsszel is befosott? 🙂 🙂 🙂

      3
      2
      • Névtelen
        2023.11.24. 07:06

        kakamatyi a megafontól most kiadta magából a teljes agyállományát (fing és fos)

        2
        2
        • Névtelen
          2023.11.24. 17:25

          De hát rólad szólt, mit nyafogsz? 😛

          1
          1
  3. Névtelen
    2023.11.24. 22:04

    Nyugi van !
    Már Pesten tárgyal az EU legszebb férfija. Jött alkudni.

  4. Névtelen
    2023.11.24. 23:59

    Azért érdekes, amikor az a Fidesz sivalkodik a centralizáció miatt, amely mára szinte teljesen kiüresítette az önkormányzatiságot…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük