A kiállítás december 11-éig látogatható. Bánkuti András, a tárlat kurátora szerint nagyon szép és izgalmas helyet kapott az anyag Miskolcon. „Büszkék lehetnek erre az érdekes térre a miskolciak, akik most a negyvenegyedik sajtófotó kiállítást láthatják. Már 1982 előtt is voltak hasonló tárlatok, csak akkor még nem számoztuk őket és nem is minden évben indítottuk el a folyamatot. Most már azonban egy öttagú nemzetközi zsűri választja ki a legjobb képeket, amik közül egy részét a vándorkiállítás 21 tablón mutatja be” – mondta, majd a jelenlévőknek tárlatvezetést tartott, azzal a felkiáltással, hogy nézzenek a lábuk elé is amellett, hogy belemélyednek a fotókba.