Miskolc. Mit mondott Borsod legjobb gimnáziumának igazgatója a szalagavató ünnepségen?

Kedves Ünnepeltek! Tisztelt Szülők! Kedves Kollégák!

A szalagavató ünnepélyes perceiben minden középiskola minden igazgatója
elmondja, hogy mit jelent a végzős létet jelképező szalag. Beszélünk arról,
hogy jelzi a hovatartozásotokat, a város és a világ számára beazonosítható
léteteket annak minden felelősségével. Jelzi a múló időt, azt, hogy éppen
most vagytok a gyermekkor és a felnőtt lét határán, a számadás és számvetés
közeledtét, figyelmeztet a feladatokra és a kötelességekre, nyilvánvalóvá
teszi a korotokat, a generációtokhoz való tartozást.
Vegyétek úgy, hogy elmondtam mindezt, azonban együtt gondoljuk is
tovább a szalag különleges csak nektek szóló, mai üzenetét.
Nagyon szép, hogy évszázados hagyományt viszünk tovább gálaműsorral,
keringővel, a teljes évfolyam egyenruhás, ünnepélyes, formális
felsorakozásával azok előtt, akik az elmúlt 18 évetek főszereplői voltak: a
családotok és a tanáraitok, osztálytársaitok és barátaitok előtt. Szép, hogy a
lányok a királykisasszony-lét, a fiúk a hódító lovag-lét illúzióját élhetik meg
és varázsolhatják az őket ünneplők elé.
Hagyományok nélkül csorbulna az identitásunk, veszítene a
személyiségünk.
Azonban a hagyományt a generációk éltetik, ezért szükséges, hogy az „itt és
most” koordinátái között szóljunk a ti generációtokról. Nem az unalomig
ismert digitális bennszülöttekről, a jóléti társadalom fogyasztásra
kondicionált, sült galambot váró gyerekeiről, hanem arról az évfolyamról,
akiknek a COVID vágta ketté az iskolás éveit, akik hiányosan élhették meg
a szerves beintegrálódás folyamatát, akik úgy kampányoltak a herman-
héten, hogy nem volt modelljük és viszonyítási alapjuk, akiktől közel két
évet rabolt el egy láthatatlan ellenség. A ti generációtoknak jutott
osztályrészül a „minden egész eltörött” érzés megtapasztalása, az életünk
esendőségének a megélése, a biztonság és a közösség megtartó erejének az
egyik napról a másikra történő porba hullása. Közösek a veszteségeink, de
közösek az élményeink is. Csak remélni tudom, hogy a vészhelyzet után
titeket és családjaitokat is épített a visszatérés, amikor a korábban

természetesnek tartott helyzetek, szokások, problémák újraértékelődve
visszatértek az életetekben.
A ti generációtoknak adatott egy másik rendkívüli időszak is, amikor az
egyet nem értés kultúráját, a tiltakozást, az egyenes kiállást kellett
megtanulnotok. A Pál utcai fiúk gyerekkorotokban lehet, hogy csupán egy
volt a lúzerekről szóló kötelező olvasmányok közül, én most remélem, hogy
azóta megértettétek az „álljunk bele, ha kell” és a „grund mi vagyunk”
aktuális üzenetét is.
Bolyai János írja, hogy „A főnek kell művelnie a szívet.” Tekinthetjük ezt
hermanos ars poeticának is, úgy vélem, az értelmetek pallérozása mellett
sokan igyekeztünk az érzelmeitekre is hatni, így lehettek most azok, akik itt
sorakoznak előttünk mindannyiunk gyönyörűségére.
Kívánom nektek, hogy a szív és az ész, az érzelem és az értelem, a
racionális és az emocionális között soha ne kelljen választanotok, hiszen az
ember természete kettős, „ez őrült sár, ez istenarcú lény” együtt tudja
megteremteni azt a harmóniát, melyben kiteljesedhet.
Mi dolgunk a világon?- kérdezik írók, költők, művészek a felvilágosodástól
napjainkig. A válaszok kortól, kultúrától, közélettől, adott politikai
helyzettől függően változhatnak, ám az alkotás, a rendszerektől független
értelmiségi lét, az egyenes gerinc, a gondolatszabadság, a propagandától
független tények tisztelete, a racionalitás ott rejlik minden válaszban.
A semmiből egy új, más világot teremtettem.-mondja Bolyai. Küzdeni erőnk
szerint a legnemesbekért- mondja Vörösmarty. Jöjj el szabadság, te szülj
nekem rendet-mondja József Attila. Mert azért vagyunk a világon, hogy
valahol otthon legyünk benne.- mondja Tamási Áron.
Mit mondhatunk mi ezekben az ünnepélyes pillanatokban a 2023-ban
szalagot avató 147 végzős diáknak?
Mindent megtanulhattok, küzdelemmel ma még elképzelhetetlen távlatokba
és magasságokba juthattok, új, más szabad világot teremthettek ti is, de
sosem fogtok megérkezni, ha nincs otthonotok. Hinni akarom, hogy ennek
az otthonnak egy-két alapkövét, mi, a hermanos közösség segíthettük,
segíthetjük a helyére tenni. Használjuk ki a hátralévő időt a kövek

rakosgatására. Kívánom, hogy az életetek minden szakaszát kísérje végig ez
az otthonosság-élmény, és mindig tudjátok, hova lehet hazatérnetek.

Fotó: A Herman Ottó Gimnázium igazgatója, Madarász Péter A