Hiánypótló. Érkezik a miskolci rocklegendák könyve!

„A ’60-as évek elejétől, a pop-beat-rock zene születésétől napjainkig Miskolc városában számos olyan zenekar tevékenykedett, amelyek – ha országos szintig nem is mindannyian jutottak el, – de meghatározó szerepet játszottak a város és a megye könnyűzenei életében.

Még a legismertebb magyar zenekarok is csak éppen alakulófélben voltak, amikor 1962-ben egy miskolci zenekar már megnyerte az ország legelső „KI MIT TUD?” zenekari vetélkedőjét.

A város könnyűzenei életében nincs egyetlen olyan évtized sem, amikor ne játszott volna a városban egy-egy sikeres helyi pop-beat-rock zenekar. A „Tröszt” zenekar, az Építők, a Metál, a Szinkron, az Ős Edda, a Héliosz már a ’60-as évek közepétől rendkívül népszerűek voltak, akiket az következő években, évtizedekben tehetséges helyi együttesek követtek.

A dalok elszállnak, a zenekarok feloszlanak, és az egykor sikeres együttesek (méltatlanul) lassan a feledés homályába merülnek. Az elmúlt években a miskolci zenekarok közül az Eddáról több kötet és a Reflex munkásságáról jelent meg életrajzi könyv. Ezt a hiánypótlás szándékozik felvállalni a „Miskolci Rocklegendák” könyv, amely a ’60-as évektől a századfordulóig 20 zenekar pályafutásának bemutatásával szeretné felidézni nemcsak a korszakot, hanem a zenekarok történeteit, sikereit, kudarcait” – írta a könyv kapcsán a szerző.

Mostanra pedig a munka célegyenesbe érkezett. Bárdos István most arról tájékoztatta portálunkat, hogy a Miskolci Rocklegendák könyv munkálatai lassan a végéhez érnek, az anyag a Debreceni Kapitális Nyomdába került. A nyomda az elkészülést november 27-re igazolta vissza.

A kötet a Bíbor Kiadó gondozásában elegáns formában, B/5 méretben, műnyomó papíron 300 oldalon (270 oldal bel ív és 32 oldal színes melléklettel) jelenik meg.

A tervek szerint az elkészülését követően november 29-én 16:30-kor a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár nagytermében könyvbemutatót tartunk

– tudtuk meg a szerzőtől.

boon.hu