Chippel felszerelt keselyűkkel kutatnak Izraelben az eltűntek holtteste után

Keselyűkre szerelt chipek továbbította adatok segítségével kutatnak a Hamasz palesztin iszlamista terrorszervezet által október 7-én Izrael ellen elkövetett támadás eltűntjeinek maradványai után – közölte az AFP francia hírügynökséggel a program vezetője.

Fotó: Palesztin áldozatok

Az ötlet az EITAN-tól, az izraeli hadsereg azon egységétől származik, amely az eltűnt katonák felkutatásával foglalkozik.

„Amikor elkezdődött a háború, megkerestek az EITAN tartalékosai. Megkérdezték, hogy a madaraim tudnának-e valamiben segíteni” – mondta az AFP-nek Ohad Hacofe, az Izraeli Természetvédelmi és Nemzeti Park Hatóság kihalóban lévő madárfajokkal foglalkozó programjának igazgatója.

A keselyűk dögevő ragadozó madarak, széles látómezővel, amelynek segítségével a magasból fel tudják fedezni a táplálékuk fő részét képező tetemeket.

A program keretében több száz, GPS-jeladóval ellátott ragadozó madarat figyelnek meg, hogy megismerjék a vándorlási útvonalaikat, tanulmányozzák a táplálkozási szokásaikat és a veszélyeztetett fajokra leselkedő veszélyeket.

Október 23-án egy ritka fehérfarkú rétisast láttak Beeri, a Hamasz által megtámadott egyik kibuc közelében, majd másnap a falunál. Innen támadt a tudós ötlete.

„Elküldtem az adataimat (a hadseregnek). Azonosították őket, és négy holttestet találtak meg” – mondta Ohad Hacofe. Egy másik madártól, egy héjasastól származó információk révén újabb holttesteket tudtak izraeli területen fellelni – közölte a tudós.

Több száz, eltűntként nyilvántartott ember holtestét még nem sikerült megtalálni, illetve azonosítani. A programigazgató szerint a módszerrel rá tudnak lelni az eltűnt hozzátartozókra.