Az FTC a hibás. Nemsokára megváltoztatják a nemrég bevezetett új miskolci menetrendet

A tapasztalatok, valamint a beérkezett jelzések alapján rövidesen finomhangolások várhatóak egyes viszonylatok, járatok esetében – árulta el a Minap megkeresésére a polgármesteri hivatal közlekedésszervező osztályának vezetője. Kiss Péter elmondása szerint munkatársai úgy tapasztalják, hogy az új hálózat és menetrend alapvetően jól működik, viszont a járatkimaradások továbbra is súlyos problémát okoznak, nehezítik a gördülékeny közlekedést.

– Korábban is volt példa járatkimaradásokra, de ezek száma azután ugrott meg, hogy az FTC szurkolói szétvertek több csuklós buszt. Az MVK tájékoztatása szerint ők mindent megtesznek a javítások és karbantartásokat felgyorsítása érdekében. Megoldás lesz az is, hogy a cég az új menetrendhez kapcsolódóan további három bérelt csuklós busszal növelte flottáját, ezek reményeink szerint a következő hetekben már forgalomba is állnak. A flottabővítés ezzel azonban még nem ért véget, további csuklós buszok érkezésével is számolunk a következő hónapokban – hangsúlyozta.

Az osztályvezető kijelentette, a felmérések, az utasszámlálások, valamint a szolgáltatóhoz és az osztályhoz közvetlenül érkezett utasészrevételek alapján gőzerővel folyik a finomhangolási csomag megtervezése, melyet november elején, vagyis ezekben a napokban véglegesítenek. Mint mondta, bíznak abban, hogy ezt követően a változásokat a lehető leghamarabb átvezetik a menetrendbe.

– A gyors finomhangolási csomag elsősorban a munkába és iskolába történő eljutások javítását célozza, de jövő év elején, az MVK sofőrképzési program lezárásával összehangoltan további fejlesztések is várhatók. Addig az egyik legfontosabb feladatunk, hogy közreműködjünk a sofőrlétszám és az autóbusz-állomány terén kialakult kritikus helyzet kezelésében. – tette hozzá.