Kétmillió forintot és ékszereket csaltak ki óvadékra egy fiáért aggódó miskolci nőtől

Kétmillió forinttal húztak le egy nyugdíjast azzal, hogy elhitették vele, hogy letartóztatták külföldön a fiát. A magát rendőrnek kiadó telefonáló kevesellte a pénzt, és lehúzta áldozatától az ékszereit is. A Miskolci Rendőrkapitányság csalás miatt indított büntetőeljárást a 30 éves nagykőrösi és egy 39 éves budapesti nővel szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy magát rendőrnek kiadó férfi felhívott egy miskolci nőt azzal, hogy letartóztatták külföldön a fiát, de óvadék ellenében kiengednék, ha minél hamarabb rendelkezésre állna a pénz.

Az asszony közel kétmillió forinttal rendelkezett, de ezt az álrendőr kevesellte, és kicsalta áldozatától az ékszereit is. Az összecsomagolt pénzt és ékszereket a telefonálóval összejátszó nők vették el az asszonytól. A rendőrök még aznap azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőket, akiket őrizetbe vettek.