A Pizza King palesztin származású tulajdonosa ma is büszkén vállalja, hogy kormánypárti

Melhem Saad szereti Magyarországot, és ma is büszkén vállalja, hogy kormánypárti.

Mehmed Saad, a Pizza King palesztin származású tulajdonosa egy terjedelmes Facebook-posztban tárta a nyilvánosság elé, hogy érzése szerint a fővárosi ellenzék összeesküdött ellene, és tönkre akarja tenni csak azért, mert nyíltan a kormányt támogatja.

Évek óta zajlik ellenem egy komplex, sunyi támadás”

– olvasható a bejegyzésben. Melhem Saad szerint az egész azzal kezdődött, hogy bátran felvállalta, hogy palesztin származása mellett is egyetért a kormánnyal az illegális migráció kérdésében. „Meg kell értenie mindenkinek az ellenőrizetlen migráció és az annak nyomában settenkedő szélsőséges terrorizmus nem csak az őshonos európaiakra nézve veszélyes, hanem azokra korábban legálisan az országban tartózkodó muzulmán családokra is, akik becsületesen dolgoznak” – magyarázza az üzletember, aki szerint a színvallása után feljelentgetések, lejárató internetes bejegyzések, és „egy halom ehhez hasonló bosszantó, de elviselhető aljasság” következett, amelyeket a fővárosi vezetés számlájára írt.

Karaktergyilkosság

„A legutóbbi főpolgármesteri választás alkalmával azonban növelték a tétet és egy sokkal magasabb szintre emelték a személyem ellen intézet karaktergyilkosságot” – írja Saad, majd így folytatja:  „A kampányuk idején ugyanis, Karácsony Gergely főpolgármester (akkor még csak jelölt) 

az én engedélyem és hozzájárulásom nélkül a Pizza King dobozait kezdte mutogatni a kampányfilmjében, 

mint az aktivistáinak szállított jutalom pizzák dobozát. Ezt azonnal fel is kapta a sajtó, én pedig azonnal hivatalos közleményt adtam ki, amiben megkértem a Karácsony Gergelyt és kampánystábját, hogy ne használják az étteremláncom brandjét politikai célzattal, ráadásul ne tegyék mindezt a megkérdezésem vagy a beleegyezésem nélkül.” Az üzletember szerint elképzelhető, hogy így akarták befolyásolni a budapesti muszlimokat, akik jól tudják, hogy ki az étteremlánc vezetője, de az is lehet, hogy csak próbálták szándékosan „összeellenzékezni”. 

 „Rajtaütésszerű folyamatos vegzálások”

Melhem Saad bejegyzésében „rajtaütésszerű folyamatos vegzálásokról” is ír az éttermei ellen, valamint arról, hogy a fővárosi vezetés közteresei folyamatosan akadályozzák a futárjai munkáját. „Az egyik korábbi futárom, aki azóta a köztereseknél dolgozik fel is hívott akkor, és figyelmeztetett, hogy utasításba kapták, hogy ahol csak tudnak büntessenek minket” – állítja Saad, aki mindezek ellenére nem szeretné elhagyni Magyarországot, hiszen ahogy fogalmaz: „4 éves korom óta Magyarország a hazám, amit teljes szívemből szeretek és amire büszke vagyok.”

Nyitókép: Facebook