Skip to content

A nemzeti ünnepen is tüntettek a debreceni akkumulátorgyár ellen

A nemzeti ünnepen is tüntettek a debreceni akkumulátorgyár ellen

A demonstrálók szerint éppen az ’56-os forradalmárok egyik legfőbb követelésétől, a szabad önrendelkezéstől fosztották meg őket azzal, hogy a megkérdezésük nélkül döntöttek vegyi üzemek telepítéséről a közvetlen lakókörnyezetükbe.

Október 23-án is tüntettek a debreceni akkumulátorgyár létesítése ellen helyi és mikepércsi civilek, tudósított az RTL Híradó. A demonstrálók a város főterén gyülekeztek, és ismét kifejezték: nem szeretnének vegyi üzemeket a lakókörnyezetük közvetlen közelébe. Úgy vélik, éppen azokért a célokért harcolnak, mint az ’56-os forradalmárok.

Fotó: Archív

A főtéri beszédek után gyalogmenet indult az épülő akkumulátorgyárhoz, Debrecen határába, közel Mikepércshez. Itt a CATL gyára épül, de mellette még öt akkumulátoripari üzemet húznak fel Debrecen közelében. A tüntetők szerint a kormánynak fontosabb az érkező multik támogatása, mint a magyar oktatás.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



8 Comments

  1. Névtelen
    2023.10.24. 08:30

    “Rajta! A “függetlenek SZIVE” Szinva Teraszon tapsikoló fokhagymaseggű tinijei vessék be logisztikai tudásukat, szervezzék csapatokba az mszmp-s nagyikat és a munkásőr nagyapákat. (35 ezer fő) Még Mártika néni fia is hazajön. Aki nem tud kommunista műszakot végezni az vásároljon téglajegyet vagy fel-le tolja a dottó városnézőt. Sőt! A szakrális környezetben ( fáklyaként égő kilátó) tevékenykedhet F.Nagy szabadcsapata is.
    Igaz Veres Pál nem erre hivatkozik, de Móricz Zsigmond is megmondta:

    “Borsod és Miskolc igazi ipari táj (lehetne), ahol alapja, háttere van/lenne az iparosításnak, de az ipari oktatásnak is. Mindez kihasználatlan lehetőség csupán. „A természet szabja meg a jövőt. Erőszakosan
    nem lehet új gazdasági ágat teremteni, ellenben az adott helyzetet erőszakosan el lehet hanyagolni és rontani. Itt ez történik.” (Móricz azt már nem érhette meg, hogy erőszakos iparosítással is el lehet
    rontani a jövőt.) Ha viszont hivatalosan is megszületne a lényegileg már készen álló Nagy-Miskolc, egyesülve Diósgyőrrel és Hejőcsabával, azzal az ország második legjelentősebb városa jönne létre, amit már a kormányzat sem hagyhat figyelmen kívül” / A Nyugat keleten – Móricz Zsigmond Miskolcon , BÉKÉSI Gábor tanulmány /”

    Oszd meg és uralkodj magadon >>

    • Névtelen
      2023.10.24. 09:50

      Még ezt is másolnod kellett ?Nagyobb a baj mint gondoltam…:):):)

      4
      1
      • Névtelen
        2023.10.24. 10:30

        Erre tartom a 444-es másodközlőt északhírnököt.

        1
        1
  2. Névtelen
    2023.10.24. 08:35

    Eccerű!
    Külföldnek kell képezni akkumulátor mérnököket. Majd elmennek. Pankotaiék maradnak.
    Az orvosokkal már megtettük

    „A pécsi orvosi karra 2008-ban és 2009-ben is mintegy kétszáz norvég diák iratkozott be, ezért vetődött fel a kihelyezett képzés gondolata; ez emelné a PTE presztízsét is. Miért jó üzlet az egyetemeknek a külföldi hallgató? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

    A norvég egészségügyi intézmények magas színvonalúak, de viszonylag kevés az orvos, a szakorvos és a nővér. Elegendő képzett orvost a környező országokból sem sikerül toborozni, ezért a frissen végzett magyar orvosok egyik fő célállomása éppen Norvégia – olvasható a baranyai napilapban. Hol áll a Pécsi Tudományegyetem a legjobb orvosi karok rangsorában? A teljes rangsort itt találod, az összes képzési terület rangsorát pedig itt nézheted meg.”

  3. Névtelen
    2023.10.24. 08:37

    Basszus! Már a hazafias Radio Television Luxemburg tévéadót is Csöbörrel adjátok el.
    Lapátoljátok még a sz@rt a ventilátorba.

    1
    3
  4. Névtelen
    2023.10.24. 10:42

    https://uploads.disquscdn.com/images/1c1c9615e45820b69ae0755d125e69ba8c00b07cc250784a50ec053ef3be096c.jpg?w=800&h=667

  5. Névtelen
    2023.10.24. 17:34

    Taktikai megbeszélés a tüntetés előtt:
    https://m.blog.hu/fo/forgokinpad/image/osemberek1.jpg

  6. Névtelen
    2023.10.25. 10:27

    a nemzetietlenek nem tudnak ünnepelni nemzeti ünnepen.

    Ilyenek. Csak a lényegüket adják.

    Azt mondjuk tényleg nem értem, hogy a dékások október 20 és nov. 10 között miért nem zárkóznak be otthonukba, hiszen Böszme is a hóhérok lángjának őrzésére kért őket
    most 23.-án.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük