A futás sok közös vonást mutat a maffiával

A futás sok közös vonást mutat a maffiával, gyakorlatilag az egész maffiózóvilág átfordítható a futók szubkultúrájára is.

Mert amíg a kegyetlen nehézfiúk drogkereskedelemmel, emberrablással, zsarolással, lopással, hamisítással, építőipari machinációkkal foglalkoznak, addig a futók pozitív „maffiát” működtetnek, ahol az összefogás, az egymásnak be- és kisegítés óhatatlanul is emberi minőséggel, hitelességgel és tisztelettel párosulva működik. A (futó)maffiózók félszavakból, vagy lábemelésből, lélegzésből értik egymást, a közös nevező, a fetisizált, imádott-átkozott futás sport- és sorstársakká, baj- és elvtársakká kovácsolja őket össze. Itt a szívességet nem kérni kell, hanem magától érkezik.

A valódi maffiózók a nyilvánosság számára kirakatcsaládként éldegélnek, de a piszkos dolgokat fű alatt csinálják, persze ezek nyílt titkok. A futás is egyszerre közismert tömegmozgalom és csendben folytatott, búvópatakként fel-feltörő, bizonyos helyeken – ahol a futás nem megszokott, nem divat – szinte már illegális underground tevékenység.

A maffia teljesen beleolvad a mindennapi élet számos területébe, ahogy a futás is életformánk része, sokaknál szinte családtag. Ha már família: egyfajta piramisszerűen felépített, kiterjesztett család ez, aminek ugyanúgy vannak országonként, területenként:

  • klánjai (egyesületek, klubok)
  • kisebb egységei, vérségi alapon szövetkező sejtjei, mint például a Kovács, Szabó, Tóth stb. családok
  • vezető személyiségei (kápók) és szerepvivői, ezek lehetnek bajnokok, futócelebek vagy akár influenszerek
  • tanácsadói (consigliere), akik szakértenek, támogatnak, szerveznek
  • kapitányai, akik akár futónagykövetek vagy respektált edzők, de helyi szinten irányítanak
  • közkatonái és végrehajtói: a mindennapok alázatos futói
  • és persze érinthetetlen családfői, keresztapák, sőt keresztanyák. A madrék és padrék élő legendák, sokszoros győztesek, rekorderek, hírhedt figurák a futás berkeiben.

Az évek, évtizedek harcai itt nem a rendőrséggel folynak, nem a korrupcióra, erőszakos pénzszerzésre vagy épp a riválisok megritkítására mennek el az energiák, hanem kilométerre, éremre, helyezésre, korcsoporti besorolásra, óra-percre. A kiterjesztett családot ez rendszeresen meggyötri, nagy a fluktuáció, „elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt”, számos futóözvegyet hagynak hátra az idővel és távval való birkózások.

  • Van a futómaffiában bizony pénzmosás is (a kis családja vagyonát a futó versenyekbe tolja).
  • Van uzsorakölcsön („édesem, még csak erre a hatórás körözésre adj, megadom duplán, még mosogatok is”).
  • Van zsarolás („na ne már, hogy nem jössz el a maratonra, nyuszi vagy).
  • Van védelmi pénz („vigyázok rád, kísérlek a következő versenyen, nehogy valami bántódásod essen”).

CIKK FOLYTATÁSÁT A 2019/06-OS RUNNER’S WORLDBEN TALÁLOD!