Személyesen Gulyás Gergely hívta fel a HVG újságíróját, hogy közölje…
☎️ Személyesen Gulyás Gergely hívta fel a HVG újságíróját, hogy közölje: megszüntetik azt, a dél-budára évek óta tervezett szuperkórház mögött álló projektcéget, melynek igazgatóságának, és felügyelőbizottságának több kormányközeli személy is alkalmazottja.
🏧 Nemrégiben a 24.hu írta meg, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak neje, Kocsisné Márkus Szilvia és a kormánypárti üzeneteket közpénzmilliárdokból terjesztő Megafon vezetője és tulajdonosa, Kovács István Gergely havi több száz ezer forintos fizetést vehetett fel a DBC Dél-budai Centrum Projekt Zrt-ben betöltött tisztségek után annak ellenére, hogy a kormány 2018 óta dédelgetett álmából az elmúlt öt évben lényegében semmi sem valósult meg.
💢 Bár a lap cikkének megjelenése után a Kocsis Máté vezette Fidesz-frakció szükségét érezte, hogy egy külön sajtóközleményben védje meg a frakcióvezető nejét, most maga a Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte telefonon a HVG munkatársával, hogy megszüntetik a céget.
💰 Gulyás Gergely hozzátette: még utolsó lépésben a projektcég kifizetni tervezi annak a nettó 8,25 milliárd forintos szerződés utolsó, 2,7 milliárdos részletét, melyet a szuperkórházat tervező M-TEAMPANNON Kft. kaphat meg az egészségügyi létesítmény megtervezéséért.
💸 Azaz, az adófizetők nem pusztán azt a pár tíz millió forintot állták, melyet Kocsis Máté felesége és a Megadon tulajdonos-vezetője vett fel fizetésként, hanem azt a több, mint 8 milliárd forintot is, amit a talán soha meg nem épülő dél-budai szuperkórház megtervezésére költ el a DBC Dél-budai Centrum Projekt Zrt.
⁉️ A HVG az ügy apropóján összegyűjtötte mindazon beruházásokat, melyek a pillanatnyi állás szerint bebuktak vagy parkolópályára kerültek, mégis jelentős közpénzeket pumpált bele az állam. Ilyen projekt a Debrecenbe tervezett vakcinagyár, a Dél-Pestre, a Diákváros területére tervezett kínai Fudan Egyetem, a 2022 elején létrehozott, de azóta is inaktív Élelmiszermentő Központ, a 2017-ben megrendezett, és több, mint 100 milliárd forintba kerülő vizes vb mögött álló projektcég, valamint Magyarország „tengeri kijárata”, az olaszországi Triesztbe tervezett kikötő is. Mindegyik beruházásról elmondható, hogy a komoly előrelépés egyik esetben sem történt, azonban komoly, sokszor milliós fizetéseket osztottak ki a projekek mögött álló cégek és alapítványok az alkalmazottainak.
A HVG cikke erre a linkre kattinva olvasható el: https://hvg.hu/…/20231018_Vattaallasok_a_Fudan…