Miskolci Egyetem. Rolleren kizárólag 1 személy utazhat

Levelet kaptak az egyetemisták, amiben figyelmeztetik őket a változásokra.

“Tisztelt Egyetemi Polgárok!

Örömmel tájékoztatunk minden Egyetemi polgárt, hogy az Egyetem köz és vagyon biztonságának növelése érdekében az elmúlt időszakban biztonságtechnikai fejlesztések indultak el. Az elmúlt időszakban több ponton is új térfigyelő kamerák lettek felszerelve. Ezeket elsősorban vagyonvédelmi és bűnmegelőzési céllal telepítettük. A kamerák figyelik az Egyetem külső és belső területein a személy és gépjárműforgalmat is.

Örömmel tudunk beszámolni arról is, hogy a folyamatos fejlődés jegyében már a Miskolci Egyetemen is több helyen elérhető és bérelhető elektromos roller a Miskolc MJV önkormányzata és a szolgáltatást biztosító cég (TIER) jóvoltából. Az elektromos rollerek használatával kapcsolatban a biztonságos közlekedés érdekében szeretnénk felhívni a figyelmet az alábbiakra:

  • Ahol kerékpárút, vagy az úttesten felfestett biciklisáv van, lehetőség szerint ott közlekedjünk a rollerrel.
  • Járdán rollerrel való közlekedésnél különös figyelmet fordítsunk a személyforgalomra, akadály esetén hangjelzéssel jelezzük előrehaladási szándékunkat.
  • Mindig megfelelően válasszuk meg az utazósebességet a rollerhasználat során!
  • Rolleren kizárólag 1 személy utazhat.
  • Rollerhasználat után a rollerpontokon kulturált állapotban állítsuk le a rollert, gondoljunk a további használókra.

Sajnos az eddigi tapasztalatok alapján megállapítottuk, hogy a gépjárművel közlekedők közül sokan nem tarják be a KRESZ szabályait, nagyon sokan szabálytalanul parkolnak (pl.: zöldterületek, bölcsész kanyar, tűzoltósági felvonulási területek) és az egyirányú utakon szemben közlekednek, ami nagyon balesetveszélyes! Az elkövetkező időszakban kollégáink fokozottan odafigyelnek a szabálytalanságokra és figyelmeztetik a szabálytalankodókat!

Felhívjuk mindenkinek a figyelmét a KRESZ szabályok maradéktalan betartására! A szabályokat megszegőkkel szemben a figyelmeztető türelmi időszakot követően 2023. november 1-től a rögzített kamerafelvételek alapján rendőrségi feljelentést fogunk kezdeményezni, mely jelentős pénzbüntetést vonhat maga után!

Balesetmentes közlekedést és roller használatot, valamint eredményekben gazdag tanulmányi félévet kívánunk!” – írta Boda Péter igazgató.