Skip to content

Izraeli légi csapás rongált meg egy gázai görög ortodox templomot

Izraeli légi csapás rongált meg egy gázai görög ortodox templomot

Izraeli légi csapás rongálta meg a gázai Szent Porfíriosz görög ortodox templomot csütörtök este – közölte fenntartója és a Hamász a CNN beszámolója szerint.

A Hamász által ellenőrzött belügyi és nemzetbiztonsági minisztérium azt jelentette be, hogy a templom összeomlott. Hozzátették: sokan, akik az épületben kerestek menedéket, megsérültek.

 

© AFP / Anadolu / Ali Jadallah

 

A Jeruzsálemi Ortodox Patriarchátus nyilatkozatban ítélte el a támadást és háborús bűncselekmény elkövetésére utalt. Emellett azt írta: továbbra is elkötelezettek a vallási és erkölcsi kötelességük teljesítése iránt, hogy segítséget és menedéket nyújtsanak a rászorulóknak azon izraeli követelések és az egyházakra gyakorolt nyomás közepette is, hogy evakuálják a civileket az intézményeikből.

Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken elismerte, hogy a „a területen egy templom fala megrongálódott” egy csapás következtében. Azt írták, hogy az IDF vadászgépei a Hamász egyik parancsnoki és irányítóközpontját támadták, ahonnan rakétákat és aknákat lőttek ki Izrael irányába.

Azt is hozzátették, hogy tudnak a sérültekről, és vizsgálják az incidenst. „A Hamász szándékosan helyezi el eszközeit polgári területeken és használja a Gázai övezet lakóit emberi pajzsként” – írták.

Az izraeli–palesztin háborúról szóló hírfolyamunkat itt találja:



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2023.10.21. 15:06

    Bizony, ha a buzulmák, napi ötször égrefingók lövik az izraeli gyerekeket, az kóser, de ha a zsidók beledurrantanak a Szent Porbafingosz házba, az borzalmas skandállum! 😛

  2. Névtelen
    2023.10.21. 21:51

    https://uploads.disquscdn.com/images/742ae5bb3838da89c69bab26c4d7180302737ff30edf7bbbef284f308d7d71be.jpg?w=800&h=356

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük