Az is baj. Veres nem elég zöld

Schmuck Erzsébet arról beszélt, hogy az LMP célja az, hogy minél több településen ellenzéki győzelem legyen.

„Az is fontos, hogy minél zöldebbé váljon egy város” – mondta. Hozzátette: az éghajlatváltozást minden településen tapasztalják, ezért nem elhanyagolható, hogy milyen nézeteket vall a következő polgármester ezekről a dolgokról. „Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kormány akkumulátor nagyhatalmat szeretne Magyarországból, és a jelenlegi polgármester nézeteit nem ismerjük ezekről a kérdésekről” – mondta. Arról is beszélt, hogy pártja számára fontos volt, hogy női jelölt legyen, mert kevés a női politikus hazánkban. „Ebben a városban a Hegedűs Andrea vezette önkormányzat fog megküzdeni az LMP álláspontja szerint” – hangsúlyozta.