Skip to content

Putyin látványosan megalázta Orbánt

Putyin látványosan megalázta Orbánt

Az Oroszország-szakértő szerint az, ahogy a máskor akár ok nélkül is harcos magyar diplomácia hallgat az ügyben, „túl sok jót nem vetít előre”.

Orbán Viktor Pekingben találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, az eseményről pedig az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi közölt egy rövid videót. Így derült ki, hogy a magyar miniszterelnök az orosz narratívának megfelelően „katonai műveletnek” nevezte az Orbán az oroszok által Ukrajna ellen indított háborút.

A kétperces videót (amelyről részletesen itt írtunk) Rácz András Oroszország-szakértő a Facebookon elemezte, azt állítva, hogy a Kreml által közölt anyag leginkább arról szól, hogy az orosz vezetés erőt demonstrálhasson a magyar miniszterelnök megalázásával.

 

A felvétel finoman szólva sem előnyös a magyar miniszterelnök számára. Valamilyen, számomra ismeretlen okból Orbán folyamatosan, idegesen izeg-mozog, láthatóan képtelen egy helyben maradni. Összességében eléggé aggasztó, ahogyan viselkedik.

– írja Rácz. Arra is felhívja a figyelmet, hogy semmi nem kényszerítette arra a Kremlt, hogy pont ezt a magyar miniszterelnökre nézve megalázó felvételt közöljék. Szerinte mindenkinek, így a politikusoknak is lehet rossz napja, de az egymást becsülő partnerek nem hoznak ilyesmit nyilvánosságra egymásról.

Arra a kérdésre, hogy akkor mégis miért alázza meg a Kreml így Orbán, Rácz megfejtése így hangzik:

Szerintem elsősorban azért, mert mutatni akarták mind a hazai közönség, mind a külvilág számára, hogy ebben a viszonyban bizony Moszkva a domináns fél, míg a magyar miniszterelnök egyértelműen alárendelt szerepben van.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



43 Comments

  1. Névtelen
    2023.10.18. 16:33

    Ilyen az, amikor nem elég az otromba gúnyolódás, a cinizmus, a boldog karácsonyt.
    Szépen domborodik a tökéletesen alkalmatlan ember képe, aki annyit hazudott, kavart ész nélkül jobbra, balra, hogy már ülni is képtelen.

    11
    3
    • Névtelen
      2023.10.19. 12:54

      Nyugodj már meg, hazátlan. Majd jön a felváltó ÁLLAMFÉRFI

      „Gelencsér azzal igyekezett hárítani az újságírók kérdését, hogy éppen nem tud nyilatkozni, mert egy „szentmisére” siet a Dohány utcába. A portál riportere jelezte a politikusnak, hogy a Dohány utcában lévő zsinagógában nem szentmisét tartanak.”

    • Névtelen
      2023.10.19. 16:29

      Orbán látványosan megalázta Putyint. Oda sem figyelt rá. Előre tudta mit fog válaszolni
      Kína egyik vazallusának Putyinnak. Hiszen Kína másik vazallusa az USA sem különösebben érdekli. Az USA 51. állama az EU meg jobb, mint egy szilveszteri kabaré.
      Ezért jár oda. Boncz Gézát idézte Putyinnak; „Amelyik kutya ugat, az nem macska!”

  2. Névtelen
    2023.10.18. 16:59

    Azon csodálkozom , hogy a kényszermozgásos autokrata nem kezdte el leszedni putyinról a rolexet.

    11
    3
    • Névtelen
      2023.10.19. 12:56

      Az Oroszország-szakértő -t várják a DK kifizetőhelyén.

      2
      2
    • Névtelen
      2023.10.19. 13:02

      33 éve lapátoljátok a sz@rt a „kényszermozgásos autokrata”-ra. És ahogy elnézem a szekértáborotokat… 😁😂🤣😀

      1
      1
    • Névtelen
      2023.10.19. 17:08

      Hiába a nagy mellény, elvész benne a Döglött Kutyák ugatása.

  3. Névtelen
    2023.10.18. 17:02

    A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét

    9
    3
    • Névtelen
      2023.10.19. 13:09

      Ugyan már! Nem olyan balf@szok az amerikaiak. 😁😂😁😂

      Kell hozzá egy srác. Így kell ezt csinálni:

      „A konfliktus március 6-án tovább súlyosbodott, amikor az ország déli részén található Dara városában a hatóságok letartóztattak 15 gyereket, akik a rendszer bukását követelő graffitikkel írták össze a falakat. Tiltakozásul tüntetések kezdődtek, melyben a rendfenntartók a tömegbe lőttek, melynek következtében négy ember meghalt. Ugyanezen a napon az al-Dzsazíra Szíria a következő dominó a sorban? címmel jelentetett meg cikket, melyben kijelentik, hogy „a fiatal és jól képzett szíriai rétegek akarják maguknak és megérdemlik a szabadság ízét”, majd Ribal al-Aszad, a régebb óta az Egyesült Államokban élő, rendszerkritikus Aszad-családtag kommünikéjét közölték.[25]

      Március 11-én hajnalban azonosítatlan elkövetők éles lőszert használva a sötétség leple alatt támadtak a darai Omari-mecset mellett éjszakára letáborozó tüntetőkre. A lövöldözésben legkevesebb 5 ember halt meg, többek között egy orvos, egy ápoló és egy mentősofőr is. A tüntetők szerint az orvlövészek végeztek az áldozatokkal; a kormány ezt tagadta.[26] Március 15-ére a kormányellenes tüntetések átterjedtek több más városra is, többek között Damaszkuszra, Homszra és Banijaszra.”

      • Névtelen
        2023.10.19. 15:18

        Arab Tavasz után a Közép-Európai Tavasz

        Meg az nekik.

        Majdanon is voltak orvlövészek

      • Névtelen
        2023.10.19. 16:31

        “a fiatal és jól képzett szíriai rétegek akarják maguknak és megérdemlik a szabadság ízét”

        Ez úgy tetszik nekem. Rögtön a Pankotai Lili és kedves szülei, tanárai jutnak eszembe.

      • Névtelen
        2023.10.19. 17:11

        A köcsög jenki nagyköpet, mint a Vasfingtoni császar helytartója:
        https://www.origo.hu/itthon/20231019-itt-vannak-davidpressman-joe-biden-emberenek-legnagyobb-botranyai.html

  4. Névtelen
    2023.10.18. 17:42

    A közpénzgazdagok kedvelik ezt.

    6
    2
    • Névtelen
      2023.10.19. 16:32

      És? Ti csak adjátok a gőzt a hajókürtre.

  5. Névtelen
    2023.10.18. 17:44

    Megmérgezni? Az tán még a ruszkiktól is erős lenne.

    Igaz ami igaz, Juscsenkót hivatalban levő elnökként megmérgezték, mégse utasítottak ki senkit

    5
    2
  6. Névtelen
    2023.10.18. 17:47

    Itt egy tea, de gyere ide az ablakhoz, mikor iszod. 😂

    7
    2
    • Névtelen
      2023.10.19. 19:43

      Biden majd visszautasítja a meghívást. Ravasz gyerek Putyin.

  7. Névtelen
    2023.10.18. 18:34

    https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/391756299_743836664453373_5638725094018264444_n.jpg?stp=dst-jpg_p526x296&_nc_cat=1&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=p57Nz1HKYtgAX8nGTmA&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfBi0ay32USkHqKXzwE21f1uIE7aXng0dZ1jdHerpAxWZA&oe=65340E3C

  8. Névtelen
    2023.10.18. 18:43

    Bezzeg mennyire más volt, amikor az Öszödi Böszme fogadta Putyint, a zabrált Szemlőhegyi Klein-villában.
    Ment a 3x orosz csók, jobbról, balról, középre, még a kutyája is megnyalta Putyint és Csótánynéval is anyanyelvén társaloghatott. Boldog, szép idők! Most meg ülhetnek az árnyékszék-kurmányban az összefosás budigödre felett és szagolhatják a sajátjaikat. 😛

    3
    8
    • Névtelen
      2023.10.18. 20:12

      Úgy tűnik romlik a memóriád, Kakamatyi! Egyszer már mondtam, hogy nagyon nem mindegy, hogy Gyurcsány akkorin még egy látszólag demokratizálódó, a Nyugat felé közeledő, NATO-tagságra pályázó Putyint látott vendégül, míg Orbán egy évtizeddel később már egy a Nyugattal nyíltan szembefordult, sőt, egyik szomszédját lerohanó Putler fenekét tisztogatja széles nyelvcsapásokkal.

      9
      2
      • Névtelen
        2023.10.19. 13:03

        Mit válaszolt a NATO Putyinnak?

      • Névtelen
        2023.10.19. 17:22

        x
        – Kinek a cukkolására, ki dolgozta ki a puccsot, ami kiváltotta az ellenállást, amit a saját állampolgáraik elleni fegyveres támadással akartak letörni?
        – Kiknek nyomják a brüsszeli korrupt szemetek a pénzt, ahelyett, hogy a most már katasztrofális erdőtűz és árvizek által pusztított saját népein segítenének?

    • Névtelen
      2023.10.19. 05:48

      Ne erőlködj takonygerinc! A másra mutogatás már nagyon unalmas. Ezt a szart már bemásoltad vagy 200-szor. Nem kaptál új anyagot a megafonos elvtársaidtól?

      5
      1
      • Névtelen
        2023.10.19. 12:59

        de, de

        „De azért ugyanennek a Gyurcsány Ferencnek 2009 novemberében (másfél évvel a sérelmezett grúziai aggresszió után) még egy családi-baráti vacsi azért bőven belefért. És már nem miniszterelnökként, csak úgy, szokatlanul barátilag, feleségekkel, magánba’. Az akkori híradások szerint ráadásul sikerült Moszkvában épp egy ukrán étterembe menniük. Értik már? Totó kutya ajándékba, családi fogadás az Apró-villában, és baráti vacsora Moszkvában az »agresszorral«, már bukott miniszterelnökként. Majd minap az ATV-ben elmondja mindennek az ellentettjét. Gyurcsány egy felfoghatatlanul kétszínű alak. Egészen elképesztő teflon bevonatú arccal.”

        1
        1
        • Névtelen
          2023.10.20. 02:35

          Mondja mindezt egy kocsis máté…Nem röhögted el magad miközben bemásoltad?

  9. Névtelen
    2023.10.18. 21:57

    Sírnak a libsik és erölködnek azzal a teóriával,hogy megalázta!
    Trump is elismerte a munkásságát!Szóval csak a libsik felé van elszigetelődve!És ez jó!

    1
    7
    • Névtelen
      2023.10.19. 05:44

      Neked is jó, hogy hülye vagy?

      5
      1
    • Névtelen
      2023.10.19. 05:49

      A bolond mindíg megtalálja a párját, igaz fideszmatyi?

      7
      1
    • Névtelen
      2023.10.19. 08:03

      külső íven sodródunk kifelé, nem előzünk
      viszont ha egy-egy időpillanatot nézünk mindig a folyamatban, akkor akár előzésnek is tűnhet

      3
      1
  10. Névtelen
    2023.10.19. 06:53

    Az utolsó vicsora.
    Megkapta a hitelt a reptér vásárláshoz. Kicsit durva a kamata, de hát nem neki meg a purgyéknak kell visszafizetnie.
    Van elég tökkelütött barma. Meg a barmok fattyai. Meg a fattyúk fattyai.

    7
    1
    • Névtelen
      2023.10.19. 15:22

      bezzeg mikor sz@rért-húgyért „éltanuló”-k volt a fejlett, haladó, progresszív Nyugat felé a 10 cukorgyárral.

      Az Apró-klánnak volt valami köze a reptérhez? Csak kérdezem.

  11. Névtelen
    2023.10.19. 08:00

    A DogtórMiniszterelnŐkÚr bocsánatot kért már az „ideiglenesen itt állomásozó déli hadseregcsoport” elleni fölbujtásért?

    4
    1
  12. Névtelen
    2023.10.19. 09:57

    Orbán ott baszta el, hogy az árulót az ellenség is árulónak tartja amúgy, nem szövetségesnek, és nyilván akként is bánik vele

    ami jobban érdekel, miután Putyin (tulajdonképpen mondhatjuk hogy „végre”) lehúzta a vécén az úgynevezett békepárti narratívát, most mi lesz a kotta

    innentől minden oroszszopkodás teljesen nyilvánvalóan a NATO és az EU elárulása, a Bolond Király meg jól láthatóan kevés híján maga alá ürített ott a fotelben miután megkapta az eligazítást

    6
    1
    • Névtelen
      2023.10.19. 13:11

      Tudjuk!

      „A konfliktus március 6-án tovább súlyosbodott, amikor az ország déli részén található Dara városában a hatóságok letartóztattak 15 gyereket, akik a rendszer bukását követelő graffitikkel írták össze a falakat. Tiltakozásul tüntetések kezdődtek, melyben a rendfenntartók a tömegbe lőttek, melynek következtében négy ember meghalt. Ugyanezen a napon az al-Dzsazíra Szíria a következő dominó a sorban? címmel jelentetett meg cikket, melyben kijelentik, hogy „a fiatal és jól képzett szíriai rétegek akarják maguknak és megérdemlik a szabadság ízét”, majd Ribal al-Aszad, a régebb óta az Egyesült Államokban élő, rendszerkritikus Aszad-családtag kommünikéjét közölték.[25]

      Március 11-én hajnalban azonosítatlan elkövetők éles lőszert használva a sötétség leple alatt támadtak a darai Omari-mecset mellett éjszakára letáborozó tüntetőkre. A lövöldözésben legkevesebb 5 ember halt meg, többek között egy orvos, egy ápoló és egy mentősofőr is. A tüntetők szerint az orvlövészek végeztek az áldozatokkal; a kormány ezt tagadta.[26] Március 15-ére a kormányellenes tüntetések átterjedtek több más városra is, többek között Damaszkuszra, Homszra és Banijaszra.”

  13. Névtelen
    2023.10.19. 13:12

    Tudjuk!

    „A konfliktus március 6-án tovább súlyosbodott, amikor az ország déli részén található Dara városában a hatóságok letartóztattak 15 gyereket, akik a rendszer bukását követelő graffitikkel írták össze a falakat. Tiltakozásul tüntetések kezdődtek, melyben a rendfenntartók a tömegbe lőttek, melynek következtében négy ember meghalt. Ugyanezen a napon az al-Dzsazíra Szíria a következő dominó a sorban? címmel jelentetett meg cikket, melyben kijelentik, hogy „a fiatal és jól képzett szíriai rétegek akarják maguknak és megérdemlik a szabadság ízét”, majd Ribal al-Aszad, a régebb óta az Egyesült Államokban élő, rendszerkritikus Aszad-családtag kommünikéjét közölték.[25]

    Március 11-én hajnalban azonosítatlan elkövetők éles lőszert használva a sötétség leple alatt támadtak a darai Omari-mecset mellett éjszakára letáborozó tüntetőkre. A lövöldözésben legkevesebb 5 ember halt meg, többek között egy orvos, egy ápoló és egy mentősofőr is. A tüntetők szerint az orvlövészek végeztek az áldozatokkal; a kormány ezt tagadta.[26] Március 15-ére a kormányellenes tüntetések átterjedtek több más városra is, többek között Damaszkuszra, Homszra és Banijaszra.”

    • Névtelen
      2023.10.19. 13:45

      és ez pontosan hogy is kapcsolódik a tébolyult disznó ámokfutásához?

      4
      1
      • Névtelen
        2023.10.19. 15:28

        „A történelmi analógiák az okai mindennek

        , és én éppúgy fogékony vagyok irántuk,mint a szerző. Én tudok a sorok között és mögött olvasni, ő tud sejtetni és kiszólni:igaz, a beteg elhunyt, de a betegség még létezik. Ha az írás elején azt írtam, hogy a könyv a korszakhoz való változó viszonyulás egyik lehetséges végpontja, most meg kell állapítani, az indítékok változatlanok maradtak. Gerő András a dualizmuskori népképviseleten és politikai kultúrán keresztül saját korát, az elmúlt 30 évet látja és láttatja. Azzal, hogy igaza van-e, lehet vitatkozni – én úgy gondolom, hogy nincs ám azzal, hogy ez a történetírói módszer idejétmúlt lett, nem. A könyvnek épp ezért lehet nagy esélye a hosszú tudományos utóéletre, az aktuális áthallások lekopásával
        marad az, ami: kitűnő történelmi tanulmány.
        PIKÓ ANDRÁS”

        1
        1
      • Névtelen
        2023.10.19. 15:31

        A „tébolyult disznó”, „ámokfutás” csak a Te ó-bánfóbiád világában létezik.

        Mi mást mondanátok? Még az O1G programot is egy fideszestől lopjátok.

        1
        2
      • Névtelen
        2023.10.19. 17:16

        Ejnye bunkó, hogy mekegsz a Megváltódról?
        Csak nem, az Öszödi Böszme története inspirált? Mert ő és a hordája nyeli nyakló nélkül a dollárt és nyalja a „nyugat seggét”. Na hogyisvoltcsak?
        Bezzeg a Megváltó, akkor azonnal a csúcson leszünk. A karó csúcsán. 😛
        Gyurcsány a KISZ-ben kezdte, ahol a Központi Bizottság titkári posztjáig emelkedett, majd jött az MSZMP, MSZP, DK és persze a bukások sorozata…
        Három feleséget fogyasztott, míg megtalálta az igazi Szemlőhegyi villáját, ahol a szellemek eltüntették a szakdolgozatait.
        Ment a 3x orosz csók, még a kutyája is megnyalta Putyint, amikor meglátogatta a villában.
        Most a legutolsó Gyurcsánynét tolja. A hatalomba. 🙂
        És hörög, hogy „szükségünk van messziről jött emberekre”, ami alatt az ellenőrizetlenül beözönlő migránsbűnözőket és a brüsszeli migránskvótát élteti. Továbbá az ukrán háborút. Meg az lmbtqp propagandát.
        Na ki a „magyarellenes hazaáruló”, te kis szerencsétlen dollárbalfaszkalap összefosott hőbörgő? Egy néhányszázezres támogatottságú primitív árnyékszék-kurmány hívőt képviselő szarzsák?

        • Névtelen
          2023.10.20. 02:36

          Elszámoltatással.hogy álltok budai gyuszi…? :):):)

  14. Névtelen
    2023.10.19. 19:14

    Rémisztő, hogy minden időkben kitermelődnek ilyen nemzetrontó seggek, akik úgy hipnotizálják a jónép egy részét, hogy azok tűzön vízen át követik őket. A fidesz hívei fel sem fogják, hogy mekkora történelmi esélyt vett el az országtól ez a parazita banda, és milyen mélyre süllyedt az ország a dilinyós miatt.

    • Névtelen
      2023.10.19. 19:41

      Tudjuk!
      „Immár nem újdonság, hogy válságban a német autópiac: sok az autó és kevés a vevő. A leghíresebb gyártók most a legkülönbözőbb trükkökkel igyekeznek a vásárlókat visszacsábítani. A feladat nem könnyű, mert a legtekintélyesebb európai gyártók újabb kihívás előtt állnak. A legfrissebb adatok szerint ugyanis a kínai autók immár komoly vetélytársak az európai, illetve a világpiacon.

      A müncheni székhelyű AlixPartners GmbH vállalati tanácsadó cég szerint a kínai gyártók idén első ízben az export terén világbajnokok lesznek. A cég becslését az első negyedév már megerősítette,

      Kína ugyanis 1,07 millió gépkocsit exportált, megelőzve az eddigi listavezető Japánt, valamint Németországot is.

      Ugyanebben az időszakban Japán 954 ezer, míg Németország 840 ezer autót exportált, a negyedik helyen álló Dél-Korea pedig 750 ezret.

      Kína egyidejűleg gyártói helyszín, értékesítési piac és exportőr. „Ennek alapján pedig a legjobb úton halad afelé, hogy autóipari szuperhatalommá váljon” – hangsúlyozta a cég ágazati szakértője.”

    • Névtelen
      2023.10.19. 19:51

      Volt 2/3-adotok a nagy Kuncze-kis Horn alatt? Mi lett a 800 ezer mszmp tag x 4 fő családtag ,két és félmilliós tábor történelmi esélyeivel? Ja, hogy Antall előtt készre gyártottátok a privatizálási szerződéseket, aztán futószalagon ment a pecsét aláírás, pecsét aláírás.

      Képzeld a fidesz hívei felfogták, hogy hagyatok 12 állami gazdaságot privatizálni az
      Orbán-Torgyán kormánynak. Aztán előjöttetek a „jóléti rendszerváltás”-sal meg a D209
      puccsal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük