Búza téri aluljáró.  A beruházás előkészítetlen, szervezetlen, és a helyszíni tájékoztatás hiánya emberéletet követelt

DK: Magyarázkodás helyett felelősségvállalást a Búza téri aluljáró felújítása kapcsán

Fotó: No Go Búza tér. Archív

Miskolcon felháborodást váltott ki az elmúlt hetekben, hogy milyen elképesztő körülmények vannak a Búza téri aluljáró lépcsősorainak felújításánál. A beruházás előkészítetlensége, a helyszíni tájékoztatás elmaradása halálos balesethez vezetett.  Jelenleg az ügyben csak a magyarázkodás folyik a felelősségvállalás helyett, továbbra sincs a lezárt aluljárónál érdemi, látható megoldást kínáló kommunikáció.
A miskolci aluljárók felújítása – a Tisza pályaudvar és a Búza tér — kiemelt szerepet foglalt el Veres Pál 2019-es Nagy- Miskolc programjában. Ez nemcsak kényelmi szempontok és a városképi benyomás miatt vált fontossá, hanem a gyalogosközlekedés biztonsága miatt is. A Demokratikus Koalíció miskolci szervezete és önkormányzati képviselői szorgalmazták többször és több helyen a felújítást, amely négy év után valósul meg.  A DK a Miskolcról őszintén programjához beérkező, a városlakók által megfogalmazott kritikákkal teljes mértékben egyetért: a beruházás előkészítetlen, szervezetlen, és a helyszíni tájékoztatás hiánya emberéletet követelt.
Miskolcon több civil, közlekedésbiztonságban jártas szakember osztotta már meg javaslatait a lezárások optimálisabb szervezéséről. Arról is beszéltek, milyen terhet jelent egy nagyobb kerülő a kismamák, nyugdíjasok, mozgásukban korlátozott emberek számára. Abban minden hozzászóló egyetértett, hogy az átmeneti korlátozás elengedhetetlen, de erről hatékonyabb, intenzívebb helyszíni kommunikációval kell megnyugtatni az embereket, és felhívni a figyelmüket a lehetséges megoldásokra.
A Demokratikus Koalíció miskolci szervezete arra szólítja fel a városvezetést, gondoskodjon róla, hogy a lezárt Búza téri lejárók előtt jól látható, jól olvasható, nagyalakú megállítótáblákat helyezzenek el. A táblán szerepeljen, hogy hol, milyen irányban, melyik zebránál tud átkelni a gyalogos a túloldalra. Mivel a város egyik forgalmas csomópontjáról beszélünk, ahol számtalan, helyismerettel nem rendelkező utazó jár, fontos a térképes megjelenítés is.
A Demokratikus Koalíció továbbra is támogatja a miskolciak életét javító intézkedéseket, de elvárja, hogy ebben az ügyben – amely emberéletet követelt – a városvezetés magyarázkodás helyett vállalja a felelősséget, és vonja le a tanulságot, hogy egy beruházás előkészítetlen, szervezetlen kivitelezése többé senki életét ne sodorhassa veszélybe.