Skip to content

Karikó Katalin: „Ne azoknak higgyünk, akik a Facebookon tanulták az immunológiát”

Karikó Katalin: „Ne azoknak higgyünk, akik a Facebookon tanulták az immunológiát”

Csütörtök délután Szegedre látogatott Karikó Katalin Nobel-díjas tudós, ahol a Szegedi Tudományegyetem és a város köszöntése után arról is beszélt, mi motiválja most, hogy elnyerte a világ legrangosabb tudományos elismerését.

Csordulásig megtelt csütörtök kora délután a szegedi Dugonics tér – nem véletlenül. Karikó Katalin először látogatott el Szegedre és az Alma materébe azóta, hogy október elején kiderült: az mRNS-alapú vakcina feltalálójaként a magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus érdemelték ki idén a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat.

A világhírű magyar tudóst a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektori épülete előtt köszöntötte Botka László, Szeged polgármestere, Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Rovó László, az SZTE rektora, valamint Fendler Judit, az egyetem kancellára és Salgó László, a vármegye főispánja.

© Reviczky Zsolt

A hivatalos köszöntés és az egyetem ünnepi ülése után a tudós az SZTE rektori épületének dísztermében tartott sajtónyilvános beszélgetést.

Szokatlan figyelem

„Nincs még abban gyakorlatom, hogy ekkora figyelem hárul rám. Ez az első Nobel-díjam” – jegyezte meg szerénykedve Karikó Katalin azon kérdésre reagálva, hogy miként kezeli a felé irányuló óriási érdeklődést. „A férjemnek csak az volt a kérése, hogy amikor este hazaér, be tudjon állni a stáboktól a ház előtti feljáróra az autójával” – árulta el Karikó. Mint mondta, az is előfordult már, hogy az egyik japán televíziós csatorna stábja kora hajnalban kopogott be hozzájuk.

„Örülök a hatalmas érdeklődésnek. Általában a filmsztárok és a sportolók kapnak akkora figyelmet, mint most a tudomány. Ez nagyon fontos pillanat” – jegyezte meg Karikó. Mint mondta, ennek köszönhetően közösen dolgozhat a sajtó munkatársaival azon, hogy az emberek jobban megértsék a tudományt, tiszteljék az orvosokat és a tudósokat.

© Reviczky Zsolt

A kérdésre, miszerint mire költi a Nobel-díjjal együtt járó jutalmat úgy válaszolt, egyelőre még nem találta ki. „Nincsenek ékszereim, nincs egy olyan költséges hobbim, mint például a lovaglás.

Jachtom sincs, és nem is lesz soha

– hangsúlyozta Karikó.

Szegeden is készülhetett volna vakcina

A Nobel-díjas tudós arról is beszélt, nem azért hagyta el Magyarországot, mert soha nem akart visszajönni – azért adta el mindenét, hogy megvehesse a repülőjegyét, és ki tudjon jutni külföldre. Ettől függetlenül úgy érzi, mindig is a szíve csücske marad Szeged, ahol nemcsak a diplomáját szerezte meg, de az őt mindenben támogató férjét is megismerhette.

© Reviczky Zsolt

A hvg.hu kérdésére, miszerint lenne-e ma mRNS-alapú koronavírus elleni védőoltás, ha nem hagyja el Szegedet, úgy válaszolt, ez egyáltalán nincs kizárva. „Minden, amit felfedeznek, előbb-utóbb más is felfedezné. Valószínűleg így lett volna az mRNS-vakcinával is, legfeljebb csak később készült volna el. De az is lehet, hogy itt, Szegeden fejlesztettük volna ki jóval hamarabb, mint ahogy kirobbant a mostani pandémia. Talán már az AIDS elleni védőoltás is elkészülhetett volna” – mondta Karikó.

Az oltásellenes hangokon viszont őszintén meglepődött.

Alternatív csodaszerek és a röntgenálló bugyi

„Gyerekkoromban annak örültünk, ha volt oltóanyag és be tudták azt adni nekünk. Persze kicsit kellemetlen, amikor az embert megszúrják, de ez minden” – hangsúlyozta a tudós. Szerinte az oltásellenes és az áltudományos mozgalmakat egyértelműen az ismerethiány fűti.

„A szakértők épp el voltak havazva amiatt, hogy előállítsák a koronavírus elleni védőoltást, ezért az emberek nem kaptak választ a kérdéseikre. Emiatt azok kezdtek el magyarázni, akik a Facebookon tanulták az immunológiát” – mondta Karikó Katalin.

© Reviczky Zsolt

Szerinte a tudománynak van egy korrekciója, aminek köszönhetően mindig kiderül az igazság, még akkor is, amikor a tudósoknak még nincs kész válaszuk valamire. Emiatt nagyon fontos, hogy higgyenek az emberek a tudósoknak és a tudománynak, mert végül mindig nekik lesz igaza.

„Akik arról beszélnek, hogy valójában nem volt járvány, mert egy kis köhögésen kívül semmi bajuk sem volt, azért mondhatják el ezt, mert el tudják mondani. Azokat ugyanis már nem lehet megkérdezni arról, hogy milyen is volt a fertőzés, akik a temetőben fekszenek, mert kevésbé voltak szerencsések” – válaszolta a hvg.hu-nak a Nobel-díjas tudós.

Megjegyezte: azok, akik kétségbe vonták a vakcinák hatékonyságát, azért tették, mert pénzt akartak keresni az általuk hatékonynak mondott, de hatástalan alternatív szerekkel.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2023.10.13. 20:51

    világ ura népeivel átlépett a vízöntőbe végleg 1950 óta, abba a korba a kommunistákkal, amikor mindegy lesz, kinek milyen az immunrendszere, mert egyformaságot hoztak létre globálisan a Földön. Győzött Karikó Katalin Katalin Földanyaként.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük