Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a
megállapított tényállás szerint 2022 márciusában frontálisan nekiütközött egy
őt megállítani szándékozó rendőrautónak.
A férfi az egyik ismerőse hozzátartozójának autóját vezette a baleset
éjszakáján, amelyről tudni vélte, hogy az már korábban a rendőrség
látókörébe került, emellett a vádlottnál nem volt érvényes vezetői engedély
sem.
A bűncselekményt megelőzően a terhelt két ismerősét fuvarozta, amikor
Miskolcon a Hideg sornál ellenőrzést végző rendőrök egyike felismerte a
járművet, amely néhány héttel korábban már kivonta magát a rendőri
intézkedés alól, emiatt a rendőrök követni kezdték a vádlottat, aki sebességét
növelve menekült. A rendőrök megkülönböztető fényjelzést használtak és
erősítést kértek.
A követett járművel ellentétes irányból közeledett a másik rendőrautó, amely
szintén megkülönböztető jelzést használt, illetve helyzetével jelezte a
vádlottnak, hogy meg kívánják állítani. A hatóság tagjai azonban látták, hogy a
terhelt nem fog megállni, ezért a járművet elkezdték visszakormányozni a
saját forgalmi sávjukba, lassítottak, hogy megforduljanak és kövessék őt. A
vádlott 120 km/h mértékig növelte sebességét és a rendőrautó felé
kormányozta járművét, majd vészfékezni kezdett, de a maga által előidézett
veszélyhelyzetet már nem tudta elkerülni és frontálisan a hatósági gépkocsinak
ütközött.
A balesetben érintett két rendőr maradandó fogyatékosságot eredményező
sérüléseket szenvedett el, míg az okozó jármű két utasa súlyos, illetve könnyű
sérüléseket szenvedtek.
A bíróság a terheltet közúti veszélyeztetés bűntettében, hivatalos személy
elleni erőszak bűntettében és segítségnyújtás elmulasztása bűntettében
mondta ki bűnösnek, ezért vele szemben 4 év 6 hónap börtön fokozatú
szabadságvesztés büntetést, 5 év járművezetéstől eltiltás büntetést és 4 év
közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabott ki.
A bíróság az ítélet meghozatala során enyhítő körülményként értékelte a
terhelt büntetlen előéletét, valamint a megbánó magatartását.

Súlyosító körülményként vette figyelembe ugyanakkor a közlekedési szabályok
kirívó mértékű megsértését, valamint azt, hogy a cselekmény során több
személy is megsérült.

Az ítélet nem jogerős.