„Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány adjon azonnali minimum 50%-os béremelést a pedagógusoknak

Véglegesek az alternatív oktatási népszavazás kérdései

 

Hamarosan kezdetét veszi Magyarország első, alternatív oktatási népszavazása, ahol hét kérdésben mondhatnak véleményt – már 16 éves kortól – az emberek a magyar oktatás helyzetéről és a legsúlyosabb problémákról. Az alternatív népszavazás hivatalos honlapján pedig már elérhetők a végleges kérdések is.

Az aHang és az Egységes Diákfront által szervezett alternatív oktatási népszavazás célja, hogy az emberek megmutassák – hiába lehetetlenítették el az összes oktatással kapcsolatos népszavazási kérdést – azonnali, átfogó oktatási reformra van szükség, ezzel kapcsolatban pedig igenis véleményt akarnak mondani!

A referendum során hét kérdésben lehet majd igennel vagy nemmel szavazni. A hét kérdés a magyar oktatási rendszert érintő hét legfontosabb, legégetőbb problémát jeleníti meg, köztük olyanokat, mint a pedagógushiány, a tanszabadság vagy éppen a sztrájkjog és az oktatási minisztérium kérdésköre. A kérdéseket az aHang és az Egységes Diákfront több szakértővel és szakmai szervezettel közösen véglegesítette.

Magyarország első, alternatív oktatási népszavazásán az alábbi 7 kérdésben lehet majd szavazni:

  1. Gazdagabb, boldogabb, sikeresebb jövőt minden gyereknek! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számára biztosítja a modern, esélyteremtő oktatást?”
  2. Le a bosszútörvénnyel! „Egyetért-e Ön azzal, hogy széles körű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett?”
  3. Igazságos, szakértő kormányzást! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az oktatásnak legyen súlya a kormányzati politikában, a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló oktatási minisztériumot?”
  4. Tisztességes megélhetést!  a pedagógushiány növekedésének megfékezése érdekében?”
  5. A sztrájk alapjog! „Egyetért-e Ön azzal, hogy állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát?”
  6. Demokráciát! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az óvoda és az iskola közösségének legyen valós beleszólása az igazgató kiválasztásába?”
  7. Pintér takarodj, vidd az összes haverod! „Egyetért-e Ön azzal, hogy Pintér Sándor rendőrminiszter nem alkalmas a köznevelésért felelős miniszteri tisztségre?”

A szavazás október 23-án indul, az aHang és az Egységes Diákfront törekszik arra, hogy a lehető legtöbb helyen lehessen majd személyesen is szavazni. Nemcsak személyesen, hanem online is le lehet adni majd a szavazatokat. Ehhez pedig már elindult a népszavazási kampány hivatalos oldalán, a 7IGEN.hu-n az előregisztráció. Az első 20.000 előzetesen regisztrálónak az aHang néhány plusz lehetőséget is biztosít:

  • Az előzetesen regisztrálók tudják először tesztelni az online szavazási rendszert.
  • Az előzetesen regisztrálók online már október 20-tól szavazhatnak.
  • Emellett egy kisebb ajándékkal, oklevéllel is szeretnék meghálálni a szervezők a bizalmat és a részvételt.

Az aHang és az Egységes Diákfront továbbra is várja azokat a lelkes és tenni akaró állampolgárokat, akik segítenek az alternatív népszavazás megszervezésében és koordinációjában. Aktivistának ide kattintva lehet jelentkezni. A két szervezet közösségi finanszírozásból és mikroadományokból valósítja meg a 7IGEN-es népszavazást. Az alternatív referendumot szintén a 7IGEN.hu oldalon lehet támogatni.

A 7IGEN-es alternatív oktatási népszavazás honlapja itt érhető el: 7igen.hu