Felmondott Pilz Olivér
interjú Pilz Olivérrel, a Herman Ottó Gimnázium tanárával 2022. október 12-én Miskolcon., Image: 730264486, Fotó: Adrián Zoltán / 24.hu

A Herman Ottó Gimnázium országszerte híressé vált, egyébként rendkívül elismert tanára már júniusban megmondta, ha ősszel bevezetik a státusztörvényt, elhagyja a pályát. Ez megtörtént, Pilz pedig érvényesítette akkor letétbe helyezett felmondását.

De “nem történt semmi”, mindössze egy újabb kiváló tanárral kevesebb Miskolcon és Magyarországon. Legalább az óvodásokat nem műtik át ellenkező neművé, ilyen apróságokkal miért kellene foglalkozni, mint a közoktatás teljes összeomlása hazánkban.

A Tanítanék Mozgalom alapítója, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára, Pilz Olivér is felmondott. A matematika, fizika és biológia szakos tanár még június elején helyezte letétbe a felmondását, amelyet a státusztörvény elfogadása esetén tervezett érvényesíteni. Most érvényesítette. Szeptember 29-én ugyanis befejezte a pedagógusi hivatását – reményei szerint nem örökre –, de a Tanítanék Mozgalommal tovább küzd az oktatásért – számolt be róla a Hírklikk.

borsod24.hu